2024. június 17. - Laura, Alida

Tamási vízmű kontra Tamási önkormányzat

A tamási önkormányzat kizárását kezdeményezte a 49 százalékban tulajdonos Aquainvest Kft. javaslatára a Tamási Közös Vízmű Kft.; a város önkormányzata szerint nem kaptak megfelelő tájékoztatást a cég pénzügyi helyzetéről.
2010. február 5. péntek 19:39 - HírExtra
Erről Ribányi József (Fidesz), Tamási polgármestere beszélt a vízművel kapcsolatos sajtótájékoztatón Tamásiban pénteken.
Mint a város vezetője mondta, 2009. október óta olyan híreket kaptak a pécsi Tettye Forrásház Zrt.-től, hogy a Tamási Vízmű Kft.-nek lejárt kötelezettsége van a zrt.-vel szemben, majd arról, hogy a dolgozók nem kapják meg időben fizetésüket, és nem biztos, hogy a kft. fizeti a járulékokat bérük után.

"Szerettük volna megtudni, hogy mi okozza azt, hogy nem tudnak fizetni a dolgozóknak, miért kell a fogyasztóknak a pénztárban fizetni a vízdíjakat; próbálunk betekinteni a saját könyveinkbe, de a jelenlegi menedzsment ettől teljesen elzárkózik" - jelentette ki.
Hozzátette: az önkormányzat készfizető kezességet vállalt volna arra, hogy a vízmű kiválthassa régi kötelezettségeit. Bujtás István, az önkormányzat ügyrendi bizottságának elnökének közlése szerint az Aquainevst kft. elutasította a kezességvállalást.
Széles András (Fidesz) alpolgármester kérdésre elmondta: tudomása szerint mintegy 90 millió forint követelés áll fenn a tamási vízművel szemben.

Gesztesi László, a Pécsi Vízmű Zrt. tulajdonában lévő Aquainvest Kft. ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére közölte: jelenleg egy pénzintézetnek 70 millió forintos vitatott követelése van a tamási vízművel szemben.

"A kft. számlához kapcsolódó hitelkeretét a bank jogellenesen lejárttá tette, emiatt pert indítottak a bankkal szemben" - mondta a cégvezető, hozzátéve, hogy a bank a hitelkerethez kapcsolódó váltót engedményezte a Tettye Forrásház Zrt.-nek, ami a kft. álláspontja szerint jogsértő.

Az Aquainvest ügyvezetője kijelentette: jelenleg egy dolgozónak sem tartozik a tamási vízmű. A bérszámfejtés azért késett, mert miután a Tettye Forrásház Zrt. 2009. októberben "elfoglalta" a Pécsi Vízmű Zrt. irodaházát, az Aquainvest leányvállalatai sem fértek hozzá az adatokhoz.

Tájékoztatása szerint az Aquainvest többek közt azért javasolta Tamási kizárását a vízmű kft.-ből, mert "az önkormányzat megszegi a vízműtársaság gazdasági keretmegállapodását, amikor vagyonelemeket a többi tag kárára ingyenesen kíván elvonni, a társasággal ellenségesen fellépő Tettye Forrásház Zrt.-t segíti, valamint üzleti titkokat sértő tevékenységet folytat, amikor ilyen tartalmú napirendeket próbál megtárgyalni és nyilvánosságra hozni".

A Tettye Forrásház Zrt. 2009. novemberben lett a Pécsi Vízmű Zrt. legnagyobb hitelezője, miután megvásárolta a CIB Banknak a céggel szemben fennállt, mintegy 770 millió forintos követelését.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását