2022. augusztus 16. - Ábrahám

Magyar Róbert furcsa szökése

Magyar Róbert szökéséről számtalan hír és fejtegetés megjelent. Van egy lényeges elem, amit azonban nem mondtak még ki az üggyel foglalkozók. Mi van, ha pontosan tudta, mikor kell megszökjön?
2010. január 28. csütörtök 14:39 - Pénzes Dávid
A rendőrök súlyos mulasztást követtek el - ezzel mindenki tisztában van. Magyar Róbert az ország egyik legveszélyesebb bűnözője, gyilkossággal, gyilkosságra való felbújtással, illetve bűnszervezet létrehozásával vádolják, azért szökött meg otthoni háziőrizetéből, mert a rendőrök nem ellenőrizték.

Az eset azonban bűzlik, mint a szardíniás dobozban felejtett zokni. A következő tényállásokat tudjuk. Magyar Róbert 2008. szeptember 19. óta van házi őrizetben. A 13. kerületi rendőrjárőrök azóta minden nap háromszor megjelentek Magyar otthonánál, azaz közel két és fél évig minden rendben ment. Aztán eljött az idén január, amikor a rendőrök a BKV sztrájk miatt nem néztek rá, Magyar pedig eltűnt.

Felelősök


Levél az ügyvédnek
Lakatos Csilla, a férfi ügyvédje az MTI-nek azt mondta: annyi bizonyos, hogy két ellenőrzés, egy reggeli és egy déli ellenőrzés kimaradt. A férfi levelet is hagyott hátra. A levélben azt kérte tőle, hogy az ártatlanságának hangoztatása mellett úgy építse fel a védőbeszédet, hogy valamennyi vádpontban a felmentését kéri. A bíróságtól azt kérte, hogy a szökést ne úgy értékeljék, hogy ez a bűnösségére utalna, hanem ennek egyéb okai voltak. Kérte az ártatlanságának bebizonyítását és azt, hogy a bíróság rekessze ki azokat a bizonyítékokat, amelyek kétséget kizáróan nem értékelhetőek a terhére.
A sajtó persze rögtön előhozta a rendőrök, az igazságügy miniszter, a jogszabályok kidolgozói, sőt a BKV buszvezetők felelősségét is. Ezek persze izgalmas dolgok, hiszen tény, hogy ezen szereplők mindegyikének van része abban, hogy Magyar végül eltűnt. De ha ennyire nagyot merítünk akár Magyar családjában is kereshetjük a hibát, amiért elszökött, hiszen ha nem áll bűnözőnek, akkor ugye meg sem szökhet a rendőrök elől.

Pedig itt nem erről van szó. A kérdés ugyanis, amit illene boncolgatni a következő: Hogyan lehetséges, hogy Magyar Róbert éppen akkor szökik el otthonról, amikor a járőrök nem néznek rá?

Mikor két és fél évig egyszer sem akar megszökni, egyszer csak eljön a nap, amikor a rendőrök nem mennek arra, magyar pedig nyúlcipőt húz. Mégpedig nem hirtelen felindulásból, hiszen búcsúlevelet is hagyott a családnak, sőt az ügyvédjének is. Méghozzá rendkívül alaposat: jogi képviselőjének, Lakatos Csillának saját elmondása szerint több lényeges utasítást is adott, miképpen kezelje tovább az ügyét. Azaz jó előre megtervezte, hogy olajra lép.

Tudnia kellett

A vádak
Az ügyészség vádja szerint M. Róbert egy bűnszervezetet hozott létre, amely akár ezer főt is mozgathatott volna. A gyilkosság 2003. augusztus 27-én történt egy III. kerületi szórakozóhely előtt, Ragyás Tóni a helyszínen életét vesztette.
Szintén a vádban szerepel, hogy M. Róbert és társai 2004. június 23-án gyülekeztek egy XV. kerületi diszkóban, ahol a szervezet mintegy 150-200 tagja jelent meg. A helyszínen egy rivális csoport több tagja is feltűnt. M. Róbert felszólította az épületben tartózkodókat a harcra, s az eset lövöldözésbe torkollt. A vádirat által nem számszerűsített lövésektől az ügyészség szerint csak egy személy sérült meg, ő is csak könnyebben a repeszdaraboktól.
Ugyancsak a vádiratban szerepel egy mátészalkai vállalkozó megfenyegetése, aki M. Róbert riválisa volt, mint a csengersimai határátkelőnél folytatott illegális cigarettakereskedelem felvásárlója. M. Róbert javaslatot tett a piac felosztására. V. János színleg elfogadta az ajánlatot, de nem tartotta be. 2004. november 10-én megtorlásul M. utasítására Budapestről, Miskolcról, Szolnokról és Érdről a szervezet tizenhárom tagja indult Mátészalkára megölni V. Jánost.
A támadók zárva találták az ajtót, nem tudták betörni azt, s bár többször rálőttek áldozatukra, végül elmenekültek, amikor a férfi a hozzátartozóinak kiabálni kezdett, hogy hívják a rendőrséget.
A házi őrizet a következőképen zajlik. Reggel délben és este (van, olyan személy, akinél csak délelőtt, délután) megjelennek a rendőrök, megbizonyosodnak, hogy az illető otthon van, majd távoznak. Ha tehát valaki meg akar szökni, így is gond nélkül megteheti: csupán ki kell várnia, míg elmennek a zsaruk. A gond azonban az, hogy ilyenkor csak néhány óra előnyre tehet szert. Ha például a déli látogatás után lécel le, akkor azt a rendőrség koraeste már tudni fogja, és nyomban kiadják az országos kőrözést. Így távozásának a lehetséges irányait viszonylagos pontossággal meg lehet becsülni, forró (vagy inkább meleg) nyomon lehet nekiállni az üldözésnek.

Ha azonban két-három látogatás kimarad, és a delikvens az utolsó lejelentkezés után rögtön elszökik, akkor olyan időelőnyre tehet szert, ami miatt szinte lehetetlen lesz követni a nyomát, amit gyakorlatilag a legdörzsöltebb zsaruk is bottal üthetnek. Ehhez természetesen egy dologra van szükség: információra. A szökésre készülőnek pontosan tudnia kell, hogy mikor fog kimaradna a járőrök látogatása.

Ha nem tudja előre, hogy délben meg este nem kopognak a fakabátok, akkor ki van a vízből. Nem fog találomra eltűnni - ezt ilyen alapon megtehette volna bármikor a két és fél év alatt. Magyar Róbert azonban pont akkor lépett le, amikor nem jöttek a járőrök.

Nagyon úgy néz ki, hogy Magyar pontosan tudta, hogy mikor kap annyi haladékot, amivel már érdemes megkockáztatnia a szökését, amivel már annyi időelőnyre szert tehet, hogy mire a zsernyákok észbe kapnak, ő már héthatáron túl legyen.

Mi van ha?

Ezzel nem állítjuk, hogy a rendőrségen súgtak neki. Nem állítjuk, hogy megvett/megfenyegetett volna bárkit, hogy ezt az információt megszerezze. Csupán arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy itt másról is szó lehet, mint rendőri mulasztásról. Főleg, hogy a szökevény nem akárki, hanem a magyar alvilág hírhedt figurája, így szerteágazó kapcsolatokkal is rendelkezhet, akár a rendőrség irányába.

Nyilvánvaló, hogy hibáztak a rendőrök, ezt valóban ki kell vizsgálni. De lehetnek az ügynek olyan aspektusai, amit szintén érdemes végiggondolni. Nagy a gyanú, bőven lesz ideje rá a nyomozóknak, amíg Magyar újra megkerül.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

p-Aga
2010. január 31. 11:05
A rendőrség a botrány miatt most kap hideget, meleget.

De kérdezem: ilyen mindenden hájjal megkent bűnözőt hogy jut eszébe egy bíróságnak házi őrizetben tartatni. Ismerve az előzetes letartóztatás feltételeit ez akkor is rendkívül felelőtlen, de legalább is jattízű dolog volt. Az ország jogalkotási és jogszolgáltatási munkája közé nyugodtan egyenlőségjelet rakhatunk.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását