2024. május 11. - Ferenc

A dohányzás és elhagyása is növeli a diabétesz kockázatát

A dohányzás ismert kockázati tényezője a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának, amerikai kutatók hétfőn közzétett tanulmány szerint azonban a leszokás - legalábbis rövid távon - tovább növeli a kockázatot.
2010. január 5. kedd 13:32 - HírExtra
A vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy a dohányzást elhagyó embereknél 70 százalékkal nagyobb eséllyel fejlődik ki diabétesz az első hat cigaretta nélkül töltött évben, mint azoknál, akik sohasem dohányoztak. A kutatók úgy vélik, ebben jelentős szerepe van a felszedett túlsúlynak is.

"Az üzenet: el se kezdj dohányozni" - mondta Hsin-Chieh Yeh, a Johns Hopkins Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője. Yeh 11 ezer középkorú, nem cukorbeteg embert vizsgált meg kollégáival 1987 és 1989 között. A páciensek egészségi állapotát 17 éven át követték nyomon, ezen belül rendszeresen regisztrálták a vércukorszintjükre, súlyukra vonatkozó adatokat is.

A diabétesz kialakulásának kockázata leginkább a dohányzás elhagyása utáni első három évben emelkedett, és csak tíz év elteltével állt vissza a normál értékre. A szokásukat megtartó dohányosok kockázata 30 százalékkal bizonyult nagyobbnak a cukorbetegségre, mint a soha nem dohányzóké.

Becslések szerint a diabétesz világszerte mintegy 180 millió embert érint. A dohányzás a vezető megelőzhető halálok világszerte, évente mintegy 5 millió embert öl meg.

A tanulmány az Annals of Internal Medicine című szakfolyóirat januári számában jelent meg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását