2024. június 17. - Laura, Alida

MSZP: Szijjártó távozzon a közéletből!

Az MSZP szerint távoznia kell a közéletből Szijjártó Péternek, a Fidesz elnöki stábja vezetőjének.
2009. december 21. hétfő 14:18 - HírExtra
Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: az ellenzéki politikus többször is hazudott és lebukott, először akkor, amikor jogosulatlanul használta a győri önkormányzat Audiját, majd akkor, amikor a bíróság jogerősen kimondta, hogy Szijjártó Péter "mutyizás" részese volt Győrben.

Most azzal bukott meg a Fidesz elnöki stábjának vezetője, hogy azt állította a párt sajtóosztályán keresztül, nincs tartozása az elnökletével működő győri kosárlabdaklubnak, holott a kft. ellen felszámolási eljárás indult - közölte.

Török Zsolt úgy véli, a Kaya Ibrahim és Josip Tot féle cégeltüntetési módszer egy újabb változata van jelen: Szijjáró Péterék vesznek egy céget, majd nem fizetik ki annak teljes vételárát, ezután 125 millió forint közpénzhez jutnak, utána Audihoz, majd a felszámolási eljárás elindulásakor a fideszes politikus "lelép" a kosárlabdaklubból, hogy ne lehessen felelősségre vonni.

Az MSZP-s politikus emlékeztetett: Szijjártó Péter 2005-ben arról nyilatkozott, büszke arra, hogy Győrbe hozta a korábbi soproni kosárlabdaklubot, amely rendezte tartozásait a játékosok, a beszállítók és a hatóságok felé.

Szóvá tette, hogy miközben a klubnak hárommillió forintos tartozása van, jelentős, 125 millió forintos támogatásban részesült közpénzből.

A szocialista képviselő a december 14-én a Győr-Moson-Sopron megyei bíróság által kiadott végzésről azt mondta: felszámolási eljárást akkor szoktak indítani egy cég ellen, ha az nem vitatja, hogy tartozása van.

Az MTI kérdésére, hogy miként kapcsolódik az ügyhöz Szijjártó Péter, aki november közepén jelezte, hogy lemondott tisztségeiről a sportklubban, Török Zsolt felidézte az ellenzéki politikus egy november elején, a Kisalföldnek adott nyilatkozatát, amelyben Szijjártó Péter azt mondta: minden tisztségéről lemond Győrben, mert országos feladatai vannak, lemondott a gazdasági bizottság elnöki posztjáról, a helyi Fidesz vezetéséről. Akkor Szijjártó Péter úgy nyilatkozott, egyetlen egy dologról nem szeretne lemondani, a győri kosárlabdaklub elnöki posztjáról - közölte az MSZP-s képviselő.

A Hunbasket Kft. vezetői, Fűzy András és Borsi Róbert a győri önkormányzat fideszes szereplői; Fűzy András külső szakértő a stratégiai bizottságban, míg Borsi Róbert fideszes önkormányzati képviselő - tette hozzá Török Zsolt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását