2024. május 8. - Mihály

Bajnai: ez volt a válságkezelés egyetlen útja

Bajnai Gordon, visszatekintve az elmúlt hónapokra, most is úgy látja, ez volt a válságkezelés egyetlen útja; a miniszterelnök a Vasárnapi Híreknek adott interjújában arról is beszélt, hogy Magyarország továbbviszi a szlovák nyelvtörvény ügyét minden nemzetközi fórumon.
2009. december 20. vasárnap 12:07 - HírExtra
A Fidesz magatartásával kapcsolatban Bajnai Gordon azt mondta: elég volt már a parttalan politikai cirkuszból és a cselekvést helyettesítő kommunikációs csatákból.

A kormányfő szerint a Fidesz részéről egymásnak teljességgel ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el arról, mit tennének, ha ők kormányoznának. Példaként említette, hogy a költségvetés időszakában szinte csak olyan módosító javaslatokat adtak be és támogattak, amelyek a költségvetés hiányát jelentősen növelték volna. Ugyanakkor az ő érdekükben hirdetést közzétevő közgazdászok meg attól tartanak, hogy a költségvetési hiány mostani alacsonyra tervezett szintjét nem lehet majd tartani.

"Nem lehet pontosan tudni, hogy az ellenzék, a Fidesz mit akar. Valószínűleg egy dolgot akar: hatalomra kerülni. Ezért mindenkinek mindent megígér, amit hallani szeretne. Ez veszélyes populista stratégia, hamis várakozásokat kelt az országban, és szükségszerűen csalódáshoz vezet" - fogalmazott a miniszterelnök.

Bajnai Gordon úgy látja, bárki kerül hatalomra, kicsi lesz a gazdaságpolitikai mozgástere.

Alapvetően "ezen a józan észre alapozott pályán" kell tartani a gazdaságot, mert ha nem, akkor nemcsak az Európai Unióval és az IMF-fel kötött megállapodást szegjük meg, az uniós források elvesztését kockáztatjuk, hanem például annak az 1,7 millió devizahiteles családnak a hiteltörlesztését is ellehetetlenítheti egy felelőtlen gazdaságpolitika. "Márpedig szerintem, egy populista kormány sem bírja ki, hogy több millió családot maga ellen fordítson egyik napról a másikra" - jegyezte meg.

Mint mondta, nem helyesli, ha egy kormány csak azzal foglalkozik, hogy mit mond az ellenzék. "Mi nem az ellenzéknek kormányzunk, és nem az ellenzéknek akarunk megfelelni, de nem is az ellenzék ellenében akarunk politizálni. Ez ostobaság." - közölte.

Hozzátette: nem az a dolguk kormányként, hogy állandóan politikai és hatalmi vitákat folytassanak, hanem, hogy az ország érdekében kormányozzanak.

Kitért arra: ha az, amit helyesnek tart, egybe esik azzal, amit az ellenzék mond, akkor az jó hír az országnak, konszenzus van. Ha pedig az ellenzék vitatja, amit csinál, de ő meg van győződve - az érveik meghallgatása után is - az igazáról, akkor megcsinálja, amit tervezett. Ezt azzal indokolta, hogy a kormány dolga a cselekvés.

"Nekünk világos értékvilágunk van, és van egyértelmű felelősségünk az országért. S aki ebben támogat minket, annak ezt megköszönjük, aki meg ellenzi, az ellenezze, az ő felelőssége és szíve joga. Elég volt már a parttalan politikai cirkuszból és a cselekvést helyettesítő kommunikációs csatákból" - jelentette ki.

A kormányfő szerint a kormány mindent megtett azért, hogy az ország meg tudjon küzdeni ezzel az újinfluenzával, és számos európai országnál jobban birkózik meg a vírussal. Azt viszont szomorúnak és az ország lelkiállapotára nagyon jellemzőnek tartja, hogy még az emberek egészégének, életének védelme ügyében is pártoskodás szerint szakad ketté az ország, hogy sokan politikai szimpátia alapján döntik el, beoltatják-e magukat vagy sem. Szavai szerint ez újabb bizonyítéka annak, hogy milyen "iszonyatos" károkat okoz az országnak az a "mély megosztottság", amelyet a politikusok érdekei gerjesztettek az elmúlt tíz évben.

Bajnai Gordon a magyar-szlovák viszonyról szólva felidézte: Szécsényben tizenegy pontban állapodtak meg, tíznek a megvalósítása halad ugyan, de a legfontosabb, a nyelvtörvény ügyében a szlovák kormány nem tartotta magát az egyezséghez. A szerdán elfogadott végrehajtási irányelvek nem csak a magyar kisebbség érdekeivel ellentétesek, szembemennek az EBESZ ajánlásaival és az Európai Unió legalapvetőbb értékeivel is - szögezte le. Szerinte az történt, hogy a szlovák kormány kibújt az EBESZ irányelveinek érvényesítésére Szécsényben vállalt kötelezettségei alól. Álláspontja szerint a szlovák államnyelvtörvény logikája fals, mert az államot akarja védeni saját állampolgáraitól.

A kormányfő kiemelte: Magyarország, ha szükségessé válik, kész jogi és anyagi támogatást nyújtani a nyelvi büntetések elszenvedőinek. Továbbvisszük az ügyet minden nemzetközi fórumon, és támogatjuk a legitim szlovákiai kisebbségi szervezeteket, hogy felléphessenek jogaikért - hangoztatta.

Arra a kérdésre, nem sajnálja-e, hogy túlságosan rövidre szabta kormányzásának idejét, úgy válaszolt: az élet szabta így. Azt mondta, a munkát nagyobbrészt elvégezték, de a hátralévő három-négy hónapban sok kockázat vár még az országra, ezért még rengeteg olyan lépés van, amelyet meg kell tenniük, a válságból kivezető úton maradva.

Bajnai Gordon, visszatekintve az elmúlt hónapokra, közölte: most is úgy látja, ez volt a válságkezelés egyetlen útja.

Véleménye szerint a forint mostani romlása már semmiképpen sem Magyarország válságának a jele.

A következő kormány felelőssége, bárkié legyen is az, hogy továbbmenjen azon az úton, amelyen Magyarország el tudja kerülni az újabb válságokat, és Európa egyik leggyorsabban fejlődő országává válhat - fogalmazott, hozzátéve: ehhez ők megteremtettek bizonyos alapokat, elindítottak nagyléptékű változásokat, és megalapoztak egy négy százalékhoz közeli növekedést a 2011-től induló időszakra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását