2024. június 1. - Tünde

Egy hét alatt ötven százalékkal több influenzás megbetegedés

A múlt héten 50-60 százalékkal emelkedett az előző hetihez képest az influenzás megbetegedések száma a közép-dunántúli régióban - mondta Bujdosó László, a régió tiszti főorvosa sajtótájékoztatón hétfőn Veszprémben.
2009. december 14. hétfő 23:43 - HírExtra
Az influenzások többsége H1N1 vírussal fertőzött - közölte. A főorvos szerint a régió leginkább fertőzöttebb területei Komárom, Kisbér, Székesfehérvár, Ajka, Balatonfüred és környékük. Kevésbé mondható fertőzöttnek Dunaújváros és környéke - tette hozzá. Szerinte a régióban 100 ezer lakosra 500 beteg jut, a régió egymillió lakosát tekintve pedig ötezer influenzás vagy influenzaszerű beteg van a három megyében.

Bujdosó László ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ebben a régióban a legmagasabb az oltottak száma; míg országos átlagban minden ötödik, a közép-dunántúli régióban minden negyedik ember kapott védőoltást. A régióban eddig 300 ezer védőoltás fogyott el, ebből Veszprém megyében százezer - mondta.

A főorvos szerint a veszprémi és a zirci kórházban - ahol ingyenes a vakcina beadása - szembetűnően többen jelentkeznek oltásra, mint más helyeken.

Bujdosó László szerint a régióban újra indítják az iskolai kampányoltásokat. Ezt már szervezik a kistérségi tiszti orvosok, s még a téli szünet előtt lebonyolítják. A főorvos szerint a régióban az iskolások 30 százaléka kapta meg a védőoltást, ami szerinte még kevés. Nem szeretnék, ha a téli szünet után a járványnak egy újabb hulláma indulna el az iskolákban - tette hozzá.

A regionális tiszti főorvos hangsúlyozta azt is, hogy változatlanul a védőoltás a legfontosabb, ám ha valaki már megkapta a vírust, akkor igen fontos - s ebben a tekintetben szintén kampányt indítanak a régióban -, hogy hat órán belül orvoshoz menjen és a szükséges gyógyszereket megkapja.

A gyors gyógykezelés azért nélkülözhetetlen, hogy ne alakuljanak ki súlyos szövődmények, ne kerüljenek kórházba és esetleg ne haljanak bele a járványba a betegek - mondta Bujdosó László. Rámutatott arra is, hogy a legveszélyeztetettebbek a kismamák, a krónikus betegségekben szenvedők, a cukorbetegek és a gyermekek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását