2024. június 2. - Kármen, Anita

Az SZDSZ minden választókerületben tud jelöltet állítani

A 2010-es országgyűlési választásokon az SZDSZ mind a 176 választókerületben tud egyéni jelöltet állítani, a pártnak lesz húsz területi listája, továbbá országos listája is - jelentette be a Szabad Demokraták Szövetségének szombati budapesti küldöttgyűlésén Retkes Attila pártelnök.
2009. december 12. szombat 12:59 - HírExtra
A választási felkészülésről azt mondta, az SZDSZ-t az utóbbi időben "sikerült konszolidálni", a párt gazdasági helyzete stabilizálódott, a korábbi adósságállomány ötödére csökkent. Hozzátette, hogy az SZDSZ-nek országosan 5200 tagja van és vannak, akik most csatlakoznak a párthoz.

Retkes Attila azt mondta, hogy az SZDSZ nehéz helyzete sok mindennel magyarázható. Hozzátette, úgy látja, hogy a politikai ellenfeleik által "rájuk aggatott stigmák" és saját hitelességük felőrlődése ellenére van esély a választók bizalmának visszaszerzésére. Kijelentette, egy jobboldali, antiliberális kormányzás esetén szükség lesz a liberálisokra.
A demokratáknak és különösen a liberális demokratáknak elsődleges felelőssége és kötelessége a kiállás az alkotmányosság, a jogállamiság, a parlamentáris demokrácia mellett - mutatott rá.

A pártelnök azt mondta, az SZDSZ képes tenni azért, hogy létrejöjjön egy olyan új, demokratikus közép, "amely a két nagy populista párt és a vállalhatatlan, rasszista szélsőjobboldali Jobbik mellett" liberális negyedik erőként jutna be a parlamentbe.
Kitért arra, hogy az SZDSZ megújulás és szemléletváltozás idejét éli, ezért is kapta a párt 2010-2014 közötti időszakra szánt programja az Újratervezés címet.

A szemléletváltás mondanivalóit három csoportba rendezte. Ezek szerint az SZDSZ tudatában van a rendszerváltozásban játszott szerepének, de nem tekinti magát kizárólagos letéteményesének. Emellett, véleménye szerint a szabadságpárti, szabadelvű liberális politikának nem szabad megmaradnia elvi síkon, a választóknak a hétköznapi kérdéseikre kell választ kapniuk. Kijelentette azt is, hogy az SZDSZ a politikát nem a hatalomgyakorlás eszközének, hanem szolgálatnak tekinti, ezért minden politikai kérdésben párbeszédre törekszik a választókkal.

A párt 2010-2014 közötti időszakra tervezett, Újratervezés című programjáról azt mondta, hogy az programvázlat, mert az SZDSZ nem engedheti meg magának, hogy kőbe véssen egy programot és azzal megkösse saját kezét. Ha a választási program alapját képező vitairatot elfogadják, akkor is várják a szakmai műhelyek javaslatait - tette hozzá.
Az országos küldöttgyűlést egy ferencvárosi gyártelepen tartották. A környezetet Retkes Attila többi között azzal indokolta, hogy az ország jelenlegi gazdasági helyzetében nem lenne helyénvaló egy szállodában tartani a rendezvényt.

A küldöttgyűlés elején Ikvai-Szabó Imre levezető elnök bejelentette, hogy az 560 küldöttből 341-en regisztráltak, ezért a rendezvény határozatképes.
A tanácskozáson felolvasták Demszky Gábor főpolgármester levelét is. A politikus ebben arról ír, hogy az "ország antiliberális fordulat előtt áll, sem az emberi jogok és az egyéni szabadság képviselete, sem a szabad piac védelme nem lesz széles körben népszerű a következő években".

Demszky Gábor kitér arra is, hogy a magyar liberális párt megsemmisítő vereséget szenvedett a júniusi európai parlamenti választáson és mindezidáig keveset tanultak ebből a bukásból.

Megerősíti korábbi kijelentését, miszerint "a párt politikáját két évtizeden át megtestesítő régieknek, köztük nekem is, félre kell állnunk" éppen ezért ő nem indul a következő főpolgármester-választáson.

A politikus a jövő évi helyhatósági választásokkal kapcsolatban kijelentette, a liberálisoknak komoly esélyük van rá, hogy ezután is fontos szerepet töltsenek be az önkormányzatokban, különösen Budapesten.
Megjegyzi, hogy egy hónappal ezelőtt polgármesterjelöltjük, Takács Gábor nyolc százalékot ért el Józsefvárosban.

Szavai szerint "ez a siker az új pártvezetés sikere", s azt mutatja, hogy a pártot Budapestről kiindulva lehet talpra állítani. Demszky Gábor szerint azt is igazolja, hogy ha nem a maguk, hanem a választóik problémáival foglalkoznak, akkor van esély a jó szereplésre. A főpolgármester szerint a józsefvárosi eredmény annak is példája, hogy ha a párton belül korábban egymással szemben állók képesek összefogni, azt a liberális választók is honorálják.

Az SZDSZ szombati küldöttgyűlésének két napirendi pontja van. Megvitatják az Újratervezés című programot és döntenek a párt alapszabályának módosításáról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását