Mi a tapasztalatuk? Milyen ütemben emelkedik ma a hajléktalanok száma hazánkban?

Teljes, Magyarországot átfogó adatom nincsen, így ezt nem tudom megmondani, mi Budapesten dolgozunk csak. Azt, hogy a forgalmi adatok a hajléktalanok számának a növekedését jelzik nem merem mondani, mert nagyon sok szegény sorban élő ember is bejön hozzánk, akik igénybe veszik a szolgáltatásainkat. Ezek az emberek nem feltétlenül hajléktalanok. Ilyen értelemben esetleg lehet növekedésről beszélni.

Önök ötven főt képesek befogadni a nappali melegedőjükben.

Igen, eredetileg hatvan fő befogadását tudnánk vállalni, ám most teltházunk van. Az utóbbi évben másfélszeresére nőtt a forgalmunk, de ennek a kommentálásával nagyon óvatosan fogalmazok, hiszen ez nem azt jelenti, hogy másfélszereződött Dél-Pesten a hajléktalanság, hanem ez nyilván az intézményi rendszer strukturálódásával is kapcsolatba lehet hozni: a belvárosból kiszorulnak az önkormányzatok intézkedései miatt. A közterületeken, ahol megfordulunk, nem tapasztalunk növekedést a hajléktalanok számával kapcsolatban, inkább azt, hogy átmennek más kerületekben lévő intézményekbe.

Mint szakember, Ön miben látja az okot, ami miatt ezek az emberek utcára kerültek?

Egyrészt a társadalmi előítéletek nagyon-nagyon negatívak a hajléktalanokkal szemben, pedig ezeknek az embereknek pont a társadalomba kellene visszatérniük. Nagyon sokan intézetekből kerültek az utcára, vagy büntetett előéletűek, ezek az erkölcsi problémák nagyon nehézkessé teszik a munkaerőpiacon való megjelenésüket. A szenvedélybetegség is sajnos jellemző rájuk, itt elsősorban az alkoholra gondolok, hiszen komoly drogokra nekik nincsen pénzük. De az is probléma, hogy igen sok pszichiátriai beteg van kint az utcán, akik a hajléktalanellátásban próbálnak boldogulni.

Nem azt mondom, hogy ezen négy megállapítás minden hajléktalanra igaz lenne, de az is gyakori, hogy ezek közül mindegyik igaz akár egyetlen személyre is. Baj továbbá az is, hogy nincsen megfelelő intézményrendszerünk a problémára. Az alkoholizmus problémájára nagyon kevés intézmény szakosodott, márpedig megkockáztatom azt a kijelentést, hogy az alkoholizmus a hajléktalanok ötven-hetven százalékát érinti.

Hogy látja, a karácsony közeledtével mi jellemzi ezeket az embereket: mély depresszió, avagy pont az ellentéte?

A decemberi hónap számukra egy nyüzsgés, hiszen ebben az egy hónapban mindenkit megszáll a jótékonyság – bárcsak a többi tizenegyben is így lenne –, így betegre ehetik magukat, valamint ilyenkor még gyakoribbá válik a szükségcsomagok osztása. Ezt az adakozást a többségi társadalom részéről egy pótcselekvésként értékelem, hiszen ilyenkor, karácsony közeledtével igyekeznek a számlájukat törleszteni a rászorulók irányába. Ilyenkor minden intézmény megrendezi a maga ünnepségét, ami persze nem pótolja a családi környezetet. Persze mély sebek ilyenkor előjöhetnek, de ez egyéntől függ: általánosságban úgy gondolom, hogy a hajléktalanok helyzete egész évben olyan kilátástalan, hogy nem vélem azt, hogy karácsony közeledtével rosszabbul éreznék magukat.

Ön szerint a többségi társadalom miért csak decemberben adakozik? Mi lehet ennek az oka?

Persze, vannak olyan emberek, akik egész évben támogatják a rászorulókat, de ez a társadalom ezrelékére jellemző. Hozzánk például egész évben bejönnek nyugdíjasok, akik segítenek nekünk a főzésben, takarításban, vagy vannak tehetős vállalkozók is a támogatóink között , az egyik például szakács az élelmiszerosztásunkon, és az előkészületi munkákban is részt vesz. Tehát vannak olyan emberek, akik egész évben segítenek, de nagyon kevesen. Ám decemberben könnyen adunk, és kicsit úgy érezzük, hogy a szeretet ünnepe kötelez bennünket: ez egy lelkiismereti kényszer, amely pusztán időszakos. Januárban, februárban például senki sem foglalkozik a hajléktalanokkal, pedig akkor jóval hidegebb szokott lenni, mint decemberben.

Hogyan kell Önöknél elképzelni egy karácsonyi rendezvényt?

A mi intézményünk szerencsés helyzetben van, hiszen a polgármester úr is kijön, és hoz annyi csomagot, amennyire szükség van. Ez szerintem amúgy emberség kérdése, hiszen teljesen mindegy, hogy az illető független, vagy a jobboldali, baloldali. A polgármester a főszereplő, hiszen rászán a saját idejéből néhány órát az ezekkel az emberekkel való beszélgetésre, és ez hihetetlenül pozitív dolog.

Természetesen ilyenkor fát állítunk, és a csomagosztáson kívül egy bőségesebb élelmiszerosztással is segítjük a rászorulókat. Körömcsipeszt, borotvahabot, borotvát, tehát tisztálkodószereket is biztosítunk a számukra, olyan eszközöket, amelyektől kicsit embernek érezhetik magukat. Elsősorban tehát praktikussági alapon ajándékozzuk őket. Ez a csomagosztás a mi intézményünk esetében száz-százötven embert érint.