2024. május 7. - Gizella

Veszélyben a bíróságok működése

A bíróságok jövő évi költségvetésében 3-4 milliárd forintos hiány prognosztizálható, ez pedig a bíróságok működőképességét veszélyezteti - közölte a Magyar Bírói Egyesület hétfőn az MTI-vel.
2009. december 7. hétfő 18:18 - HírExtra
A szervezet közleményében azt írta, hogy a testület aggodalmát fejezi ki a bíróságok 2010. évi költségvetési támogatási összegének megállapítása miatt. Emlékeztettek rá, hogy a magyar igazságszolgáltatás költségvetése 2007 óta nominális mértékében stagnál, reálértékben folyamatosan csökken, ugyanakkor a bíróságokra háruló, az egyre növekvő új feladatok ellátásával járó többletköltségek nem tükröződnek a költségvetésben.

"Az infláció következtében a szolgáltatások ára, az általános forgalmi adó, a szakértői díjak, az új alapokon megállapított tanúdíjak növekedése és a más területeken bekövetkezett - de bíróságokat is érintő - áremelkedések miatt a bíróságok 2010. évi költségvetésében mintegy 3-4 milliárd forint költségvetési hiány prognosztizálható. Ennek költségvetési fedezetét a Magyar Köztársaság parlamentje nem biztosította. A hiány a bíróságok működőképességét veszélyezteti, pótlása kizárólag a költségvetési támogatás növelésével oldható meg" - szögezték le.

Hozzátették: az, hogy nem biztosított a bíróságok költségeinek fedezete, ellentétben áll az alkotmányban, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényben rögzített, a bíróságok függetlenségét, zavartalan működését garantáló alapelvekkel.

"A harmadik hatalmi ág jogállami szerepének ilyen módon történő +leértékelése+ ellentétes a demokratikus társadalmakban működő igazságszolgáltatásra vonatkozó nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott követelményekkel is" - fogalmaztak.
Az egyesület szerint a bírói alapbér befagyasztása - és ennek következtében a bírói béreknek az elmúlt években bekövetkezett 20 százalékos reálérték-csökkenése - ellentétes a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény rendelkezéseivel, alkotmányellenes, és a bírói függetlenséget veszélyezteti.

A Magyar Bírói Egyesület ezért felhívja a parlamenti pártok figyelmét, hogy vizsgálják felül a bíróságok költségvetési helyzetét, és a bíróságok zavartalan működése érdekében a hiányzó költségvetési támogatást biztosítsák.

A költségvetés bírósági fejezetének támogatási előirányzata jövőre 1,93 milliárd forinttal csökken az ideihez képest, ez a munkaadókat terhelő járulékok változásából adódik - írta múlt keddi közleményében az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatala. Idén 64,9 milliárd volt a bíróságok költségvetési támogatása, jövőre 66,8 milliárd lesz. A hivatal közleménye szerint a költségvetésben nem kompenzálták a bírósági többletfeladatok költségkihatását, az 5 százalékos áfa-növekedés hatását, valamint az ár- és díjemelések összegét.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását