2024. június 17. - Laura, Alida

Közéleti személyiségek a Smer visszavétele ellen

Közéleti személyiségek nyilatkozatban kérik a Magyar Szocialista Pártot, hogy akadályozza meg a szlovák Smer visszavételét az Európai Szocialista Pártba.
2009. december 5. szombat 15:44 - HírExtra
Az MTI-hez szombaton eljuttatott nyilatkozatot Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, Szűrös Mátyás, egykori ideiglenes köztársasági elnök, Pozsgay Imre egyetemi tanár, Fricz Tamás politológus és Tőkéczki László történész írták alá.

Fricz Tamás az MTI-nek elmondta, hogy mások csatlakozását is várják a nyilatkozathoz.
A nyilatkozatban azt írják: "Mély elkeseredéssel tölt el minket, hogy az Európai Szocialista Párt (PES) elnöksége azt javasolta a párt kongresszusának: vegye vissza állandó tagjai közé a szélsőséges nacionalistákkal való együttműködése miatt eddig ideiglenes tagságából felfüggesztett Smer-Szociáldemokráciát."

A döntést azért is tartják elkeserítőnek, mivel álláspontjuk szerint a Smer hároméves szlovákiai kormányzati szerepvállalása igazolta azokat az aggodalmakat, amelyek miatt a párt ideiglenes tagságát 2006-ban felfüggesztették. Ha a PES most helyreállítja a Smer állandó tagságát, akkor azonosul ezzel a magatartással: "európai szinten legitimálja a baloldali értékekkel homlokegyenest ellenkező nemzeti-etnikai alapú kirekesztést és nacionalista kormányzati politikát, így az európai baloldalt azok szintjére alacsonyítja le."
Az aláírók hangsúlyozzák: az MSZP csakis akkor léphet fel hitelesen a szélsőségekkel szemben, ha megakadályozza a Smer visszavételét az Európai Szocialista Pártba.

A legerősebb szlovák kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) ideiglenes tagságát három éve függesztették fel, amikor koalíciót kötött a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS). Az Európai Szocialisták Pártja (PES) december 7-8-i prágai kongresszusán a Smer várhatóan felvételt nyer a tömörülés teljes jogú tagjai közé.
A tagságot a Magyar Szocialista Párt (MSZP) mindvégig ellenezte - decemberben is ellene fog szavazni -, de a tiltakozók tábora fokozatosan csökkent.

Az Új Szó című szlovákiai magyar napilapnak november végén nyilatkozó Tabajdi Csaba (MSZP) szerint a Smer felvételét javaslók azzal érveltek, hogy a párt jól szerepelt a megyei választásokon, és a Smer hatására csökkent Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének a támogatottsága. Tabajdi kis esélyt lát arra, hogy a Smer tagfelvételét sikerülne megakadályozni. Az egyes tagpártok ugyanis nem rendelkeznek vétójoggal.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását