2024. május 13. - Szervác, Imola

Egyre több halálos áldozat van Ukrajnában

Száznyolcvankilencen haltak meg influenzában és felső légúti megbetegedésekben Ukrajnában, ahol az elnök és a kormányfő egymást vádolta szerdán a válság rossz kezelésével. Mintegy 80 H1N1-fertőzést találtak, ebből 17 volt halálos kimenetelű - közölték az egészségügyi minisztérium illetékesei.
2009. november 11. szerda 23:10 - HírExtra
Október vége óta több mint 1,12 millió ukrán betegedett meg a tárca adatai szerint. Kedden a minisztérium még 1,03 millió betegről és 174 halottról számolt be.

Julija Timosenko kormányfő élesen bírálta Viktor Juscsenko elnököt, amiért nem hirdette ki azt a törvényt, amely lehetővé tenné 1 milliárd hrivnyának (mintegy 830 millió euró) az influenza elleni harcra fordítását.

A kormányfő "szabotázsnak" nevezte az elnök eljárását, aki szerinte túl akarja feszíteni a helyzetet, hogy bevezethesse a szükségállapotot. Ez bűncselekmény, amelyért "a hatalmon lévőnek" fizetnie kell - idézték a miniszterelnöknek a kormányülésen elhangzott kijelentését ukrán televíziók.

Az intézkedés a január 17-ére kitűzött elnökválasztás elhalasztását jelentené, amelyen Timosenko is az esélyesek között van. Juscsenko is indul a választáson, de a közvélemény-kutatások szerint gyakorlatilag nincs esélye az újjáválasztásra. "Nem kell engem zsarolni, nekem, mint elnöknek jogom van dönteni" - válaszolta Juscsenko, aki szerint a mély válságban lévő ország nem tud pótlólagos kiadásokat finanszírozni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását