2022. július 1. - Tihamér, Annamária

A Design Terminál két kiállítása

A magyar tervezőgrafikus szakma összefogása eredményeként két kiállítás: az Aranyrajzszög és a Zavar? Tervezd át! című is megnyílik pénteken a budapesti Design Terminálon, az Erzsébet téri egykori buszpályaudvar épületében.
2009. november 5. csütörtök 12:38 - HírExtra
Mintegy 60-80 ember munkájából nyitják meg azt a tárlatot, amely konkrét megbízásokra készült és meg is valósult, "ez maga az élet" - hangsúlyozta az MTI-nek Futó Tamás, a Magyar Grafikai Stúdiók Egyesületének (MGSE) elnöke, a kiállítás szervezője.

Hozzátette, hogy a kiállításon több grafikai stúdió - amely 4-5 művészt jelent - és egyéni tervező munkái, az utóbbi évek kiemelkedő teljesítményei - köztük csomagolás- és cégarculatok, kulturális plakátok - láthatók majd november 29-ig.

Az Aranyrajzszög-díjról elmondta, hogy az MGSE maga alapította, igazi aranyrajzszög van keretbe foglalva. A díjat a szakma adja a tervezőgrafika műfajában tevékenykedő kiemelkedő alkotók munkásságának elismeréseként. Idén Molnár Kálmán Munkácsy-díjas grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára veszi át a díjat életművéért - tette hozzá Futó Tamás.

Molnár Kálmán a képzőművészeti főiskolán diplomázott, többször elnyerte Az év legjobb plakátja díjat, s két alkalommal a Tervezőgrafikai Biennále fődíját. Rendszeresen tervez kiállításokat, magyar bemutatkozást külföldön. Ezek közé tartozik az 1992-ben a Genovai Hajózási Világkiállítás magyar pavilonjának terve vagy tavaly a budapesti Közlekedési Múzeumban a reneszánsz évhez kapcsolódó tárlat hat múzeum közös részvételével. Londontól, Varsón, Helsinkin, Zágrábon, New Yorkon át Tokióig és Párizsig kiállították műveit. Munkái megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria és az Országos Széchényi Könyvtár grafikai gyűjteményében, valamint a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban.

Az Aranyrajzszög kiállításra Molnár Kálmán saját, 30-40 év film- és színházi plakátjaiból válogatott, így - ahogy az MTI-nek elmondta - látható lesz többek között az egykori Huszonötödik Színház O,Neill Jones császár című előadásának, a Woyzeck és a Virágot Algernonnak (Charly) című filmeknek, valamint a második és a harmadik Szombathelyi Textil Triennálénak a plakátja.

A Graphifest másik kiállítása, a Zavar? Tervezd át! című a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága (MATT) szervezésében jön létre. Lelkes László, a MATT elnöke elmondta az MTI-nek, hogy harmadik alkalommal rendeznek együtt kiállítást az Aranyrajzszöggel, demonstrálva a szakma összefogását. A tárlat címe arra utal, hogy a közszemlére kitett plakátok sok esetben nem a minőséget képviselik, s a társaság arra buzdítja az embereket, a nagyközönséget, hogy tervezzék újra a közhasznú tárgyakat, feliratokat.

Nemzetközi zsűri válogatta a tárlat anyagát, amely 50 munkából áll, benne emblémák, vasúti jegy, logók. Emellett november végéig hétfőnként szakmai kerekasztal-beszélgetést tartanak a megbízottak, a megbízók és a közönség részvételével - tette hozzá Lelkes László, aki a fesztiválon megkapja a Magyar Tervezőgrafikáért-díjat, amelyet három éve először Pohárnok Mihály dizájner, menedzser, a Design Terminál vezetője vehetett át.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását