2024. június 17. - Laura, Alida

Micsoda nap!

A második ipartörténeti emléknapot rendezik meg Salgótarjánban október 29-én; a rendezvényen olyan személyiségekről emlékeznek meg, akiknek kiemelkedő szerepük volt Salgótarján várossá fejlődésében.
2009. október 25. vasárnap 12:36 - HírExtra
Tizenkét vezető ipari szakemberről tartanak előadást, majd szűkebb körű beszélgetésre, baráti visszaemlékezésekre kerül sor az emléknapon, amelyre várják az érintettek rokonait, barátait, ismerőseit is - mondta az MTI-nek Liptay Péter, a szervező Nógrád Megyei Bányász-Kohász Hagyományápoló Egyesület vezetője.

Jellemzően az 1800-as évek második felében dolgoztak azok a szakemberek, akiknek az emléknapot szánják, köztük van Borbély Lajos, a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság műszaki vezérigazgatója, Gerber Frigyes, Gömöry Sándor, Róth Flóris, Zemlinszky Rezső bányaigazgató, Sinkovics János bányai üzemvezető, vagy Jónásch Antal, az Acélgyár igazgatója.

Többek nevét intézmények, utcák viselik Salgótarjánban.

Vannak közöttük, akik messziről érkezve telepedtek le a városban, és dolgoztak Salgótarjánért, így például Borbély Lajos Csókán, Gerber Frigyes Mitrovicán, Róth Flóris Kikindán, Sinkovics János Szegeden született.

Az első ipartörténeti emléknapot múlt év októberében rendezte az egyesület a nógrádi megyeszékhelyen. Akkor hat előadásban emlékeztek meg a szénbányászatról, az acélgyártásról, az öblösüveggyárról, a tűzhely- és kályhagyártásról, az ötvözetgyárról, valamint a bányagépgyártásról azzal a céllal, hogy a fiatalabb generáció is megismerje a város múltját.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását