2024. június 17. - Laura, Alida

Rossini zárja a Budapesti Zenei Heteket

Az idén 50. alkalommal megrendezett Budapesti Zenei Hetek záróeseményeként hétfőn a bécsi Theater an der Wien produkciójában, a világhírű René Jacobs vezényletével hangzik el Rossini Tankréd című operája a Zeneakadémián.
2009. október 24. szombat 12:22 - HírExtra
Az osztrák főváros második számú operaháza új szellemű előadásaival nemzetközileg elismert vetélytársa a Staatsopernek. A Roland Geyer vezette társulat legutóbb 2006-ban vendégszerepelt Budapesten, Mozart Don Giovannijával a Művészetek Palotájában léptek fel.

A Tankréd, amelynek műfaját Rossini melodramma eroico-ként, azaz hősi melodrámaként jelölte meg, és amelynek librettóját Gaetano Rossi írta Voltaire nyomán, most hangzik el Magyarországon először élő előadásban - mondta Körmendi Rezső, a bécsi társulatot vendégül látó Filharmónia Budapest sajtómenedzsere az MTI-nek.

Rossini operája Tankréd szirakuzai hős történetét meséli el, akinek - miután száműzetéséből hazatért - előbb vetélytársával, majd az ősi ellenséggel, a szaracénok vezérével kell megküzdenie, hogy elnyerje szerelme, Amenaide kezét.

A szerző az operát 1812-13-ban írta, a Bruschino úr és az Olasz nő Algírban komponálása közötti időszakban. Ősbemutatóját 1813. február 6-án tartották a velencei Teatro La Fenicében.

A kor szokásainak megfelelően Rossini több férfiszerepet női hangra komponált, így Tankréd alt, szolgája, Roggiero pedig mezzoszoprán szerep. Hétfőn a címszerepet az Alaszkában született Vivica Genaux énekli, aki hatalmas barokk repertoárt, szám szerint 41 figurát, köztük 25 "nadrágszerepet" mondhat magáénak főként Händel, de Rossini műveiben is.
Aleksandra Kurzak játssza Amenaidét. A lengyel szoprán Wroclawban kezdte tanulmányait, a wroclawi operaházban 21 éves korában debütált a Figaro házassága Susannájaként. Tavaly Zerbinetta volt az Ariadne Naxosban című operában a New Yorki Metropolitan Operában, és Donna Anna a Don Giovanniban, a Theater an der Wien-ben.

A Filharmónia Budapest által szervezett koncertekről Körmendi Rezső megjegyezte még, hogy szerdán este az EAR Együttes hangversenyét a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum helyett a Nádor teremben rendezik meg, november 4-én pedig a Budapesti Tomkins Énekegyüttes nem a Festetics Palota tükörtermében, hanem a Magyar Rádió Márványtermében lép föl.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását