Milyen lépéseket kellene tenni annak érdekében, hogy a politika is észrevegye, hogy most már szorul a hurok?

A politika csak azt veszi észre, ami a politikusnak az érdeke. Egyébként tanulmányozásra ajánlanánk minden esetben a sokat szidott Európai Uniónak az agrár- és vidékfejlesztési stratégiáját. Ezt tudjuk ajánlani a magyar döntéshozóknak is. A lényege, hogy ne a nagyüzemeket és a multinacionális vetőmag és agrárcégeket pumpálják, hanem igenis tegyenek meg mindent a táj, a vidék és a kisgazdaságok megőrzéséért. Mert azok a legenergiahatékonyabban termelő gazdaságok. Azok a területek, ahol lelegeltetik a hegyoldalt, meg a gyepet, és abból külön befektetés nélkül termelnek tejet, vajat, sajtot, húst. Itt nem a biogazdálkodásról van szó – mert most erről is rengeteg vita folyik –, hanem sokkal inkább a kis- és családi gazdaságokról. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez nem magyar politikai fogás. Azt hiszem, a téma napirendre kerül a kormányváltás után. Azt nem lehet megtenni, amit nálunk, hogy kiirtják a gazdálkodó réteget, és gyakorlatilag bérmunkások dolgoznak a magyar mezőgazdaságban.

A másik dolog a termelés egysíkúvá válása. Magyarországon, ahol hatvan féle mezőgazdasági terméket termeltek, most ez lecsökkent 10-15 féle termékre. Leginkább a gabonaféléket favorizálják, elvétve lehet látni zöldségtermelő területeket. Ez az egyik rendkívül figyelmeztető dolog. Gratulálhatunk annak a kiváló magyar politikának, hogy Európában egyetlen ország Magyarország, ahol megszüntették a cukoripart és a cukorrépa termelést. Azok, akik megvették, egy hónappal ezelőtt robbantották fel a gyönyörű Szerencsi cukorgyárat. Ez megint valaki pillanatnyi zsebmegtöltésére volt jó.

Mit lehet tenni?

Kis országok is összeállhatnak. Dánia semmit nem ad fel a pozíciójából, pedig nem nagy ország. Belgium ugyanígy tesz. Ha mondjuk a nagyobbakat nézzük: Svédország nem igazán mezőgazdasági ország, mégsem ad fel semmit az agrárpozíciójából.

A korábbi években egy szakmai fórumon Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hangozta: az élelemhez való hozzájutás egyetemes jog, a világon mindenkor és mindenkinek joga van a megfelelő élelemhez hozzájutni. Még sem ezt látjuk.

Ez mind szép és jó lenne, de nem így van, sőt még a Magyar Alkotmányban sem található meg. Az egyeteme emberi jogok között az ENSZ-nél benne van, nálunk azonban nem.

Mégis, konkrétan mire lenne szükség, hogy megfékezhető legyen ez a negatív tendencia?

Mit akar megfékezni? Mondja meg! Az éhezést nem lehet megfékezni mindaddig, amíg az éhezők napi egy dollár elköltendő összeggel rendelkeznek.

Akkor mit lehet tenni?

Azokon a területeken, ahol ilyen mérhetetlen szegénység uralkodik, ott csak a segélyekkel jelenthetnek megoldás, mert ezek pont azok a részek, ahol a termelési pozíciók rendkívül rosszak. Létezik a 20-30 milliárd dolláros élelmiszersegély, de van egy másik ENSZ pont – most a hét elején, a római konferencián hangzott el –, ahhoz, hogy tudjuk tartani az élelmiszerellátás másfélszeresére való növelését – mert ugye 6 milliárdról 9,5 milliárdra növekszik a Föld lakosainak a száma –, ahhoz évente 83 milliárd dollár befektetésre lenne szükség. Ebből 50 milliárdot logisztikára és elosztásra kellene költeni, és csak a kisebbik részét öntözésre, gépekre, talajjavításra. A legnagyobb probléma ma a világon az egyenlőtlen elosztás. Ebből következik, hogy a Szahara éhség övezeteiben nincs vásárlóerő. Ez jelen pillanatban úgy tűnik, hogy szép szándék, de nincs megoldás.

Egyébként agrárszakmai megoldása lenne, de nem valószínű, hogy ezekbe az övezetekbe fog befolyni az a befektetés, amivel az élelmiszertermelést lehetne növelni.
Akkor az elmondottak fényében már értem miért vagyunk kénytelenek zöldséget, gyümölcsöt importálni.

A gazdaságpolitika fölöslegesnek tekintette a vidéket és a mezőgazdaságot, átengedte a kezdeményezést azoknak az áruházláncoknak, amelyek most már az élelmiszerforgalomnak az ötven százalékát generálják és ezek gyakorlatilag elvették Magyarországon az élelmiszer önellátás lehetőségét. Nálunk ma már nincs élelmiszer autonómia. Az az érdekes, hogy már a tudatos vásárló sem létezik, miközben ma az almatermelőktől 10-15 forintért viszik el az almát. Elviszi a Rauch nevezetű üdítőitalgyártó a léalmát, de azt nem lének préseli ki, hanem továbbküldi egy leválogató telepre, leválogatja, és a fillérekért vett almát eladja a szupermarketekben 200 forintért. Tehát ez egy végtelenül nagy csalássorozat, a termelők lepusztításával gyümölcsben, zöldségben.

Van még egy dolog, amit megemlítenék. Eltűntek a vidéki, falusi házi kertekből a vetemények. Lehet, hogy azt mondjuk, hogy „óh, hát az a pár sor borsó, meg hagyma nem számít”, de ha ez egy-kétmillió háztartást, meg kertet érint, és az megszorozzuk ezt a számot öt kiló zöldborsóval, meg a hagymával, meg a babbal, akkor ez már nemzeti mértékben tétel. Akkor ehhez még nem is tettük hozzá, hogy amíg ezt megtermelték, nem kellett tíz, száz, ötven kilométerről szállítani, ne adj isten nem kellett a paradicsomot meg a paprikát Hollandiából vagy Marokkóból, meg nem kellett a fokhagymát Kínából.

Ennek a kultúrája elmúlt, az öregeknek még sikk volt elmenni a bevásárlóközpontba, ma már csak gaz van, jobb helyen befüvesítik. Most már a vidék is teljesen kiszolgáltatta magát annak, hogy a zöldséget méregdrágán tudja csak megvenni. Ezt pedig importálni kell. A fiatalok, tízen-, huszonévesek a falvakban pedig esze ágába sincs, hogy elkezdjen ültetni. Erre is jó ellenpélda a finn, svéd, holland, belga gyakorlat, ahol vidéken rengeteg kiskert van, és ott bizony zöldséget, veteményt, gyümölcsfákat lehet találni. Lassan ők is ráébredek arra, hogy nem mindent a boltból kell megvenni.