2024. március 28. - Gedeon, Johanna

MSZP: Kósa minden ésszerűségen túllépett

Az MSZP szerint minden ésszerűség határán túllépett Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere, amikor azt kifogásolja, hogy egy szocialista országgyűlési képviselő az új típusú influenzáról tájékoztatja az embereket.
2009. október 7. szerda 19:46 - HírExtra
Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek az ellenzéki politikus szerdai sajtótájékoztatójára reagálva elmondta: vannak olyan képviselők, akik kötelességüknek megfelelően tájékoztatják a lakosságot, és vannak olyan polgármesterek, akik bár kötelességük lenne a veszélyre felhívni a figyelmet, mégsem teszik ezt.

Mint mondta, ilyen Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, akinek januárban szmogriadót kellett volna elrendelnie a városban, ezt mégsem tette meg. Megjegyezte: az ombudsman meg is állapította, hogy a polgármester megszegte kötelességét.

Nyakó István szerint ha Kósa Lajos nem "egykori bűnözőket" nevez ki a város közszolgáltató cégeinek élére, ha nem fideszes kampányrendezvényt szervez Budapestre, ha nem a dolgukat végző országgyűlési képviselőket támadja, akkor foglalkozhatna azzal is, ami a dolga, a debreceniekkel.

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, debreceni polgármester szerdán közölte: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (ÁNTSZ) el kell határolódnia attól a hivatalos ÁNTSZ-kiadványhoz nagyon hasonló szórólaptól, amelyben Oláh Lajos, az MSZP hajdú-bihari elnöke, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára tájékoztatja a lakosságot az új típusú influenzával kapcsolatos tudnivalókról.

A Fidesz alelnöke szerint a H1N1 vírus okozta fertőzéssel kapcsolatos megelőzés a szakembereket is megosztja, s "életveszélyes, ha ilyen kényes szakmai kérdésbe a politika így ártja bele magát".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

thurvj97
2009. október 8. 05:17
Miért ,ki az a Kósa? Csak a média csinált belőle kisistent. És mi van mögötte? Semmi.
jenő
2009. október 7. 20:08
Fideszesnél logikát ne keressetek
H1N1 : ki az a pármillió magyar akinek nem jut védőoltás ?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását