2024. június 18. - Arnold, Levente

Tényleg mondvacsinált indokokkal zárja ki az ORTT az indulók felét?

A médiahatóság nem kommentálta kedden az MTI érdeklődésére azt a sajtóinformációt, hogy "a legfurcsább okokra hivatkozva" kizárnák az országos kereskedelmi rádiók most folyó frekvenciapályázatából "a mezőny felét".
2009. október 6. kedd 21:33 - HírExtra
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) sajtóirodája azt közölte: folyamatban lévő ügyről - így a pályázatról - nem nyilatkoznak; az MTI által megkeresett ORTT-tagok sem kívánták kommentálni a Stop.hu portálon megjelent értesülést. A portál szerint a most a két országos jogosultságot használó Sláger és Danubius pályázatai "kapták a legkevesebb, objektíven adható pontot, ez talán nem is számít majd a végső döntéskor. Az ORTT ugyanis egy olyan határozati javaslatot készített elő, amely a mezőny felét, éppen azokat az aspiránsokat, amelyek a legmagasabb összegű ajánlatokat tették, kizárja, a legfurcsább okokra hivatkozva".

A cikk szerint a Sláger ajánlotta a legszerényebb, a Danubius a második legkisebb koncessziós díjat; "tekintettel az előzetes minősítés során rosszul szerepelt pályázatukra, most nyilván szerencsésen jött számukra, hogy az ORTT éppen a fenti határozatot terjesztené a testület elé, hiszen a történtek alapján úgy tűnik, valóban nem kellett túl sok gondot fordítani a pályázatukra".

Nem a parlament által választott ORTT, hanem annak köztisztviselőkből álló irodája készített előterjesztést - közölte az MTI-vel kedd este Majtényi László, a médiahatóság elnöke.

Az anyag tartalmára vonatkozó kérdéseket elhárítva annyi mondott el, "teljesen korrekt", szakmai alapokon nyugvó anyag került a testület asztalára, amely először szerdai ülésén foglalkozik a két országos kereskedelmi rádiós frekvenciára beadott pályázatokkal.

"A döntés joga és felelőssége nem az ORTT hivatali szervéé, hanem a testületé" - tette hozzá Majtényi László.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását