2024. március 29. - Auguszta

Szijjártó: az MSZP ne nézze hülyének az embereket

A szocialisták most, hogy a sajtó és az ellenzék lebuktatta őket, úgy csinálnak, mintha éppen ők harcolnának a saját maguk által kifizetett végkielégítések és más különjuttatások, valamint a többmilliós havi fizetések ellen - reagált Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője vasárnap a Lendvai Ildikó MSZP-elnök által bejelentett kezdeményezésekre.
2009. szeptember 20. vasárnap 18:46 - HírExtra
Szijjártó Péter szerint miközben Bajnai Gordon és a szocialisták a jövő évi költségvetéssel az emberek utolsó 10-20 ezer forintját veszik el, "kiszedik a gyerekek tányérjából a menzai ebéd kétharmadát", aközben több milliárdot fizettek ki a fővárosban, az állami cégeknél és minisztériumoknál is horribilis összegű végkielégítésekre, prémiumokra.

A Fidesz szóvivője szerint "ennyire azért nem kellene hülyének nézni az embereket".
Lendvai Ildikó vasárnap bejelentette: az MSZP egyebek között azt kezdeményei, hogy állítsanak be bérplafont a válság idejére a többségi állami és önkormányzati tulajdonú vállalatok és a közpénzből finanszírozott közmédiumok vezetőinél, fizetésük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke törvény által meghatározott fizetésének 25 százaléka legyen.

Az MSZP emellett azt is kezdeményezi, hogy a közszférában titoktartási kötelezettség címén „lelépési díjat” fizetni csak nagyon indokolt esetben lehessen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

szvori
2009. szeptember 21. 12:40
A fityiszes hülye gyerek főnöke éveken keresztül felvette a fizetését és adómentes költségtérítést, hogy be sem járt a parlamentbe. Igaz ugyan, nem ült előzetesben, ami nagy hiányossága a magyar "igazság-
szolgáltatásnak...
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását