2024. március 29. - Auguszta

Új művészeti negyed Budapesten?

Újbuda önkormányzata kortárs művészeti negyed létrehozását tervezi a következő években a Bartók Béla úton.
2009. szeptember 16. szerda 14:14 - HírExtra
A Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér közé eső útszakasz „Buda Andrássy útjává” válhat kortárs művészeti galériák, kávéházak, teraszok létrejöttével, homlokzat felújítások révén, design cégérek megjelenésével, valamint portál-kialakításokkal, járda- és térburkolatok kiépítésével.

A BARTÓK program központi helyszíne, a kulturális negyed szíve a Gárdonyi szobor környéke. Az első kulturális rendezvény – a TérFelFeszt – a program első bemutatkozó eseménye 2009. szeptember 19-én, szombaton lesz, melynek fő célja, hogy felhívja – elsősorban az itt élők, de a kerületbe látogatók, az itt tanuló egyetemisták – figyelmét erre a kis térre, ahol a jövőben lehetőség nyílik egy kellemes kikapcsolódást biztosító városi köztér kialakítására.

A Bartók Kulturális Városközpont projekt létrejöttét több neves, a kerületben élő művész is támogatja: Bodrogi Gyula, Fenyő Iván és Karinthy Márton a sajtóbeszélgetésen személyesen is elmondták véleményüket az elképzelésről. Újbuda polgármestere a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az önkormányzat Cseh Tamás emlékére, aki a kerület meghatározó művésze volt, zenei ösztöndíjat alapított.

Újbudán már évek óta foglalkoztatja a kerület vezetését egy kulturális városközpont létrehozásának terve. Ennek helyét a kerület történelmi városmagjában, a Bartók Béla úton, a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér közé eső útszakaszon képzelték el. Nem utolsó sorban azért, hogy megelőzzék az építészeti emlékekben és kultúrtörténeti hagyományokban egyaránt gazdag, patinás városrész kiüresedését, elszürkülését.


A kerületben működő több felsőoktatási intézmény és kiemelt idegenforgalmi célpont, mint például a Gellért Gyógyszálló vagy a Citadella, valamint az átalakuló körtéri Gomba, mint modern közlekedési és információs csomópont már önmagukban is több látogatót vonzzanak. A pár éven belül meginduló 4-es metró pedig hozzájárul a BARTÓK negyed könnyebb megközelítéséhez.

A metró üzembe helyezését követően a Bartók Béla út ezen szakaszán két közlekedési sáv szabadul fel, mely lehetővé teszi, hogy a helyükön szélesebb sétány és kerékpárút, kávézók, teraszok létesüljenek. A Hadik kávéház - a BARTÓK városnegyed projekt első ütemben elkészült helyisége - novemberben nyílik meg a nagyközönség előtt. Az önkormányzat azt is tervezi, hogy kortárs művészethez köthető vállalkozásokat hív meg a kerületbe a városrész építészeti értékeinek megőrzésével és felújításával, elősegítve ezzel a negyed funkcióváltását.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását