Lendvai: Az MSZP felelősségből vizsgázik
Az idei őszön felelősségből, baloldaliságból és aktivitásból szeretne jól vizsgázni a Magyar Szocialista Párt.
2009. szeptember 9. szerda 20:42 - HírExtra
Lendvai Ildikó Fejér megye 4-es választókerületének szocialista képviselőjelölt-állító küldöttgyűlését megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: kormánypártként ezen az őszön a költségvetés elkészítése és a felelős kormányzás folyatatása az MSZP feladata.
A felelősség azért kulcsszava az őszi kormányzati feladatoknak, mert "ilyenkor nagy a kísértés". A rendszerváltás óta ugyanis minden választási év költségvetése a "kiköltekezés költségvetése volt" - jegyezte meg.
"Az MSZP-nek szigorú szándéka önmagával és a parlament egészével szemben, hogy a felelősség jegyében alkossa meg a költségvetést" - jelentette ki a pártelnök.
Mint kifejtette, a kormányzópárt felelősséggel tartozik azért, hogy az emberek által vállalt áldozatok ne legyenek hiábavalók, hogy választási érdekből, pártérdekből senki ne "prédálhassa el" azt, amit szigorú takarékossággal sikerült felhalmozni, s ezzel az ország gazdasági perspektíváit jobbá tenni.
Hozzátette: bár folytatódik a takarékosság, de a közbiztonságra és a munkahelyteremtésre reál- és nominálértékben is többet szán a kormány. Több pénz jut az "Út a munkához" programra, amelynek a lehetőségei is szélesednek.
A baloldaliság jegyében az idei ősz feladata lesz, hogy a költségvetésben és az egyéb törvényekkel megalapozzák a nyugdíjkorrekciós folyamat folytatását, aminek eredményeként januártól mintegy egymillió nyugdíjas kap a mindenkinek járó nyugdíjemelés mellett rendkívüli emelést is - mondta a pártelnök.
A nyugdíjemelés mértéke január 1-től követi az infláció - mégpedig a nyugdíjas kosárban mért infláció - teljes mértékét, aminek következtében megőrződik a havi nyugdíj reálértéke, a nyugdíjkorrekcióban részesülőknél pedig nő a vásárlóérték is - közölte.
A nehezebben élőkön segít, hogy november 30-a után is folytatja munkáját a krízisalap.
Lendvai Ildikó szólt arról is, hogy pár napon belül megszülethet a banki etikai kódex, amely - ha minden fél aláírja - jogszabályként működik majd.
Elmondta, hogy zajlanak a képviselőjelölt-állítások. Szeptember végéig - Fejér megyében október 3-ig - az MSZP valamennyi körzeti és megyei képviselőjelöltje ismert lesz és bemutatkozhat a nyilvánosság előtt.
Továbbá készül a párt választási programja, amely a válság utáni Magyarország baloldaliak által helyeselhető és elérhető képét rajzolja meg. Mottója: biztonság a változásban. A program a munkahelyek, a jog biztonsága, a közbiztonság és az esélyek biztonsága köré épül - közölte.
Fejér megye 4-es választókerületében a küldöttgyűlés ismét Ecsődi Lászlót jelölte a párt országgyűlési képviselő-jelöltjének - közölte az MTI-vel Horváth András megyei pártelnök.
Forrás: MTI