2024. május 6. - Ivett, Frida

Megvan az Ophélie gyilkosság helyszíne?

Ophélie újabb története került ezúttal portálunk hasábjaira. Ezzel jobban összeáll a kép, vagy csak egy újabb opciót ad a már így is bővelkedő elméletek közé?
2009. augusztus 11. kedd 13:29 - HírExtra
Már írtunk arról, hogy egy önjelölt, eddig állítólag az Ophéli-ügyet vizsgáló szuperhős nagyjából pár hete elkezdte feltárni a sztori „igaz” voltát, és felállítani saját elméleteit - az illető neve Pepe. A jelenlegi megnyilvánulása arról szól, hogy Ophéliát valahol Soroksárnál fojthatták meg, hisz erre utal az is, hogy a tüdejében dunaági iszapot találtak, Egyébként úgy látszik, hogy a bulvárlap és a volt besúgó jó munkát végeztek, elvégre már kétszer is megfenyegették őket.

Pepe azt állítja: biztos forrásból tudja, hogy Ophélie tüdejében olyan anyagokat mutattak ki, amik csak azon a Duna-szakaszon találhatók, ahol a lány holttestét kiemelték. Emlékezetes: azt is a Bors vetette fel, hogyan kerülhetett a lány holtteste egy olyan öbölbe, ahová a Lánchíd felől nem sodorhatta a víz. Most valószínűnek tűnik: Ophélie-t ott, az öbölben fojtották vízbe, feltehetően később, mint amikor eltűnt. Ez magyarázná azt is, hogy addigra kiürült a szervezetéből az alkohol egy része.
Forrás: Bors/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását