2024. május 27. - Hella

Kállai megnyugtatja a romákat

Napokon belül megtörténnek azok a lépések, amelyek megnyugtathatják a lakosságot, és a társadalom egységes érdekeit, az összetartozást, a sorsközösséget, az egymásra utaltságot szimbolizálják - mondta Kállai Ernő kisebbségi ombudsman.
2009. augusztus 10. hétfő 16:14 - HírExtra
A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa azt mondta: az államfőt mélyen felháborítják romák elleni sorozatgyilkosságok, és különös figyelemmel kíséri az eseményeket.

Az ombudsman a négyszemközti találkozón elhangzottakról szólva az MTI-nek azt mondta: megállapodtak Sólyom Lászlóval abban, hogy az államfő igyekszik olyan lépéseket tenni, amelyek megnyugtathatják az egész lakosságot, és ebben számít a kisebbségi biztos segítségére is.

Kállai Ernő közölte: tájékoztatta a köztársasági elnököt a roma szervezetek álláspontjáról, és a teljes magyar társadalomról, a cigány kisebbség szerepéről, helyzetéről és félelmeiről is folytattak eszmecserét.

A már hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozatra utalva az ombudsman úgy fogalmazott: "hosszú távon mindenkinek tudnia kell, hogy ilyen helyzetből a jogállamnak kell győztesen kikerülnie" - majd hozzáfűzte, ugyanezt az álláspontot osztja az államfő is.

Kállai Ernő az MTI-nek azt mondta: a romák elleni támadás valójában a magyar jogállamiság és a demokrácia ellen irányul, függetlenül attól, hogy kik és milyen indokkal követik el a brutális bűncselekményeket.

Az elkövetőknek az a céljuk, hogy megfélemlítsék a kisebbségi csoportot, az ország lakosságát, és olyan bizonytalanságot teremtsenek, amely azt sugallja, a jogállam nem tudja megvédeni őket - tette hozzá.

Sürgősen helyre kell állítani a közbizalmat, ezért a mértékadó politikai vezetőknek, a közszereplőknek hallatniuk kell a hangjukat - mondta Kállai Ernő, aki mintaértékűnek nevezte a szlovák nyelvtörvény ügyében létrejött közös politikai kiállást, és hasonló cselekedeteket vár el a parlamenti pártoktól a romák elleni támadások miatt is. Félre kell tenni a politikai és személyi ellentéteket akkor, amikor a társadalmat ilyen súlyos veszélyek fenyegetik - fogalmazott a kisebbségi biztos.

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a már hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozat miatt kérte pénteken az államfőt, hogy fogadja őt, és konzultáljanak a romákat ért támadásokról. Sólyom László hétfőn találkozik Bajnai Gordon miniszterelnökkel is. A köztársasági elnök azt kérte a kormányfőtől, hogy tájékoztassa őt a romák elleni bűncselekmény-sorozat nyomozásának állásáról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását