2024. május 10. - Ármin, Pálma

Bíróságra ment a polgármester

Keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP) fóti polgármester, melyben felfüggesztésének felülvizsgálatát, illetve a munkába való visszahelyezését kéri - értesült az MTI hétfőn.
2009. augusztus 3. hétfő 15:10 - HírExtra
Vargáné Lenkó Erzsébet, a fóti önkormányzat jegyzője elmondta, hogy pénteken érkezett meg a polgármesteri hivatalba az a levél, amelyben a munkaügyi bíróság jelzi, hogy Mádly Zsolt keresetét az illetékes közigazgatási bírósághoz tették át. A jegyző információi szerint Fót polgármestere keresetében a képviselő-testület által hozott, polgármesteri tisztségéből való felfüggesztésének felülvizsgálatát, illetve a munkába való visszahelyezését kéri.

Mádly Zsolt állítólag táppénzen van, noha ezt a tényt hivatalosan nem jelentette be munkáltatójánál és táppénzes papírt sem küldött eddig - fűzte hozzá a jegyző. Információi szerint a polgármester úgy tervezi, hogy "eltiltása" ellenére a hét közepén bemegy munkahelyére.

Július 15-én a fóti képviselő-testület többsége határozatot hozott arról, hogy sorozatos törvénytelenségek miatt induljon fegyelmi eljárás Mádly Zsolt ellen. A vizsgálat zavartalan lefolytatásának érdekében ugyanez a többség (az úgynevezett tízek) július 24-én a polgármester munkavégzés alóli felfüggesztéséről döntött. A felfüggesztés legfeljebb 30 napra szól. Mádly Zsolt személyes holmijának elvitele, valamint a város folyó ügyeit érintő hivatalos iratok átadás-átvétele július 27-én azért hiúsult meg, mert a polgármester nem ment be a hivatalba.

A szabályok szerint tértivevényes levélben közölték vele rendkívüli kötelezettségeit. Ha két ilyen levélre sem reagál, irodája tanúk jelenlétében lepecsételhető – közölte az MTI-vel Móczár Béla (MDF), a fegyelmi bizottság elnöke.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását