"Nincs átmenet Oroszország és a Nyugat között"
Magyarország vagy a Nyugat része lesz, vagy Oroszországhoz, annak gazdaságához kapcsolódik. A kettő között nem létezik köztes állapot - nyilatkozta a HírExtrának Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter, nagykövet.
2009. július 27. hétfő 17:29 - Kőrösi Viktor Dávid
Milyen külpolitikára van szükség?
Természetesen van összefüggés a gazdaság- és külpolitika között, ezek egymást erősíthetik és gyengíthetik. Láttuk, hogy ma amit Magyarország javasol a térség gazdasági helyzetével kapcsolatban, attól mások elhatárolódnak, tiltakoznak attól, hogy velünk egy kalap alá vonják őket.
A nemzetpolitikát illetően határozottabb fellépést kellene tanúsítani. Az olyan döntések, mint például a szlovák nyelvtörvény, egy sor nemzetközi előírással ütközik, s az ilyeneknek gátat kell tudnunk szabni. Ez Európában elfogadhatatlan. Nem azt mondom, hogy Magyarországnak állandóan arról kell kiabálnia, hogy milyen visszásságok történnek a környező országokban, de ha ’94-óta minden kormány ugyanazt mondaná, akkor nem nyerhetne teret egy olyan megközelítés, hogy esetleg Magyarország gerjeszti a feszültséget. A magyar külpolitika ugyanis mindig a stabilitást támogatta, s meggyőződéssel valljuk, hogy a stabilitást egy elégedett, jogbiztonságban élő kisebbség tudja legjobban garantálni, s ez a legjobb út a feszült viszony elkerülésére. Erről pedig meggyőzhetőek a külföldi politikusok, csak következetesen kellene képviselni.
Ha már feszült viszony. Mi a véleménye az Európai Unió és Oroszország kapcsolatáról?
Ha hivatalos minőségben kellene nyilatkoznom, akkor hangsúlyoznám, hogy Magyarországnak jó kapcsolatokra kell törekednie Oroszországgal. Az egységes európai külpolitikának – mely sajnos nem, vagy csak kisebb kérdésekben létezik – arra kell törekedni, hogy legyen egy közös Oroszország-politika. Ezen azonban Magyarország nem tud egymaga segíteni, viszont megnyerhető ehhez Lengyelország, a balti államok, az északi, skandináv államok, s a 2009-es választások utáni Németország. Így már lehetne eredményt elérni. Létrehozható egy olyan tömb, amely megkísérelheti a keleti szomszédságpolitika egyértelműbbé tételét. Abban persze mindenki egyetért, hogy Oroszországgal partneri viszonyra van szükség, de úgy, hogy az orosz külpolitika vitatható elemei háttérbe szoruljanak, mert azokat nem lehet elfogadni.
Mégis úgy látszik, hogy az EU sokszor olyan dolgokat követel meg Oroszországtól, amilyeneket saját magától nem. Koszovóra lehet gondolni.
Miért?
Mert Oroszországon számon kérték Grúzia szuverenitását, miközben az EU nem zavartatta magát Szerbia szuverenitásával kapcsolatban.
Valóban látható bizonyos párhuzam a két eset között. Mindkét helyen sok nép él, helyenként egymással keverve, s az volt a konfliktusforrás, hogy a többségi nemzet nem fogadta el a kisebbségek autonómiáját. Ha Grúzia egyértelműn elfogadtaott volna Abházia és Dél-Osszétia autonómiáját, akkor talán az egész konfliktus elkerülhető lett volna. A hasonlóság az, hogy Szerbia is a rossz politikájával idézte elő Koszovó radikalizálódását. A kisebbségi igények kielégítetlenségével tele van a volt szovjet térség is, a legismertebb a Karabah körüli örmény-azeri vita. Moldovában is súlyos nemzetiségi konfliktusok vannak.
Koszovó helyzete visszafordíthatatlannak tűnik, s a helyes magatartás nem is a tiltakozás és az el nem ismerés, hanem tanulni kellene a helyzetből azoknak, akik félnek a precedenstől.
