2024. május 6. - Ivett, Frida

Miért menekül a magyar titkosszolgálat feje?

Lemondott Laborc Sándor a titkosszolgálat első embere. Indoklása értelmetlen, csupán a rendőrségbe és az ügyészségbe rúg bele. Sajnáljuk vagy örüljünk távozásának? Mit tett eddig az NBH vezére?
2009. július 20. hétfő 15:19 - Pénzes Dávid
Egy titkosszolgálat vezetője akkor végzi jól a munkáját, ha nem is hallunk róla. Ha túl sokat szerepel a nyilvánosság előtt, akkor ott bizonyosan valami komoly gubanc van. Akkor az ügyeket nem tudja megoldani, folyton problémákat okoz, ez pedig elér a sajtóig, onnan a nyilvánossághoz. Ez pedig veszélyezteti az ország biztonságát. A „James Bond-anomália” tehát nyilvánvaló. Egy titkosszolgának éppen az a célja, hogy minél kevesebben ismerjék, az arcát, a szokásait, a nevét és tudjanak a munkájáról.

Az ország érdekeit vették semmibe?
A nemzetbiztonsági bizottság KDNP-s elnöke, Simicskó István a kinevezés után azt mondta: a miniszterelnök gyakorlatilag semmibe vette a parlamenti demokráciát, hiszen az elmúlt 17 évben példátlan módon, úgy nevezte ki Laborc Sándort az NBH vezetőjének, hogy őt előzőleg nem találta alkalmasnak erre a posztra a nemzetbiztonsági bizottság. Az ellenzéki politikus szerint Gyurcsány Ferenc ezzel a kinevezéssel az ország érdekeit is semmibe vette. A kinevezés elleni tiltakozásul a Fidesz és a KDNP a továbbiakban nem vett részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésein.
Laborc Sándor ismert arc. Mióta kinevezték a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójává számtalanszor állt a média kereszttüzében. Már a kinevezése is olyan indulatokat gerjesztett, amit nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyni a Gyurcsány-kormánynak. A Szilvásy György akkor titokminiszter által támogatott Laborc a KGB egyetemén végezte tanulmányait, amit az ellenzék kifejezetten aggályosnak tartott. A Nemzetbiztonsági Bizottság végül hosszú vita után nem támogatta a kinevezését. Ennek ellenére Szilvásy neki adott bizalmat.

A Laborc kinevezésével nem egyetértő ellenzéki képviselők ezért gyakorlatilag bojkottálták a bizottság munkáját. Mindenesetre Laborc az egyik legismertebb NBH vezető volt. Ez pedig inkább hátrányára írható fel. Ráadásul az ő vezetése alatt robbant ki az ország legnagyobb titkosszolgálati botránya.

Értelmetlen indok

Az UD. Zrt. nevével fémjelzett ügy, melyben ismert parlamenti képviselők és az egyik milliárdos magyar bankvezér is belekeveredett messze nem lett megoldva. Éppen ezért érdekes, hogy Laborc lemondása indokaként a következőt írta Bajnai Gordonnak: „[Laborc] olyan anomáliákat érzékelt az UD Zrt. ügyében folyó vizsgálat kezelésében a nyomozóhatóság, illetve az ügyészi szervek részéről, amelyek a feljelentés pontjainak nagyobbik részében a nyomozás megszüntetéséhez vezettek, és ez nem teszi számára lehetővé, hogy a jövőben teljes értékű munkát folytasson.”

No, ezt adjuk össze! Mit is jelent ez? De először a tények: az UD. Zrt. ügyben végül is semmiféle bűncselekményt nem talált egyik hatóság sem, sőt, éppen Szilvásy György volt minisztert gyanúsítják hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal visszaéléssel. Ha ősszel az Országgyűlés kiadja a mentelmi jogokat, akkor Dávid Ibolya és Herényi Károly is hasonlóval nézhet szembe, utóbbi akár a zsarolás vádjával is.

Épp most távozik?

Cím
Laborc Sándor tette az UD Zrt. ügyet elindító feljelentést a rendőrségen 2008. szeptemberében. Ennek nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) házkutatást tartott hat helyszínen, ahol szervereket, adathordozókat foglaltak le. Az NNI magántitok jogosulatlan megismerése, államtitoksértés és számítógépes rendszer feltörése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Ezen bűncselekmények vonatkozásában azonban 2009 nyarán megszüntették a nyomozást.
A gond ott van, hogy az ügy nincsen megoldva. Sokan tudni vélik az igazságot. Egyesek a Fidesz egyértelmű bűnösségét hozzák fel, mondván Szilvásynak igaza volt és maga az ellenzéki párt működteti az „árnyéktitkosszolgálatot”, mások szerint az egész ügy az MSZP és Gyurcsány érdeke volt hogy Dávid Ibolya maradjon az MDF elnöke. (Az ügy miatt nem indult az MDF elnökválasztásán Almássy Kornél). A valóságot nem fogjuk megtudni. És ebben nagy szerep van Laborc Sándornak.

Ugyanis éppen ő az, akinek ezt az ügyet teljes mértékben meg kellett volna oldani. Jelenlegi viselkedése, illetve az indok, amit lemondásához csatolt a tipikus „nesze semmi fogd meg jól.” Laborc úr ezzel mellébeszél csupán, és nem nevezi nevén a dolgokat. Pedig éppen neki lenne kutya kötelessége ezt megtenni. Hisztis óvodásként csapkod a játékai között, ahelyett hogy tisztázná saját szerepét illetve bevallaná alkalmatlanságát a posztra.

Ha rendőrség és az ügyészség munkája, mint ahogy írja „nem teszi lehetővé, hogy teljes értékű munkát folytasson”, akkor ott valami nagyon nagy baj van. Méghozzá az ő személyével.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

irtech
2009. július 22. 07:56
Én csak egy jó öreg számítógépes vagyok. Ahogy én látom a "CÉG" teljesen egyéni megrendelésre is dolgozott.És mint tapasztalt öreg, jelenleg is tárolom az E-mail fiókom feltöréséről a bizonyítékot.
aser
2009. július 21. 21:28
Laborc átadta bizonyitékokat az Ügyészségnek,ezzel feladata végetért.Arról ő nem tehet,hogy a fidesz átvette a teljes Magyar államigazgatást,és csak pártvezéri ukázra lépnek.És mivel ez egy fidesz árnyéktitkosszolgálat volt???????????...........
ferooo1
2009. július 20. 19:43
MOST HALLOTTAM A RÁDIOBAN ORBÁN NEM INDUL A MAGYAR VÁLASZTÁSON JŐVŐRE MERT ERDÉLYBEN FOG POLITIZÁLNI MERT OTT NÉPSZERÜBB EZÉRT VOLT MINDIG ERDÉLYBEN
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását