2024. május 11. - Ferenc

Seres: A képviselők nyomást gyakoroltak az Ab-ra

Az Országgyűlési képviselők trükközéssel megpróbáltak a költségtérítésükről szóló népszavazás elé menni, és nyomást gyakoroltak az Alkotmánybíróságra (Ab) - jelentette ki Seres Mária.
2009. július 14. kedd 17:28 - HírExtra
eres Mária annak kapcsán mondta mindezt, hogy az Ab keddi határozata értelmében nem tartható népszavazás a képviselők költségtérítéséről.

Rendkívül szomorú, hogy ahelyett, hogy ezt a kérdést rendezték volna a képviselők, "trükközéssel megpróbáltak a népszavazás elébe menni, nyomást gyakoroltak az Alkotmánybíróságra is, és úgy tűnik, hogy ők győztek" - vélekedett Seres Mária az Alkotmánybíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: "ők 386-an erősebbek, mint mi 605 ezren (ennyien írták alá a kezdeményezést)". A kérdésére - mint mondta - nem született megoldás, az időközben megalkotott szabályozásban nincs kötelező téve, hogy az országgyűlési képviselő elszámoljon költségtérítésével.

Seres Mária közölte, számára elfogadhatatlan, hogy az Ab az Országgyűlés által júniusban elfogadott törvényekre hivatkozik a keddi határozatában. Szerinte jogellenes lépés volt az Országgyűléstől, hogy hozzányúlt a költségtérítéshez, "most amikor népszavazási kezdeményezés van róla". "Ezzel törvénytelen lépést követtek el" - állította.

Mint elmondta, az Ab egy 1997-es határozata szerint a népszavazási kezdeményezés alkotmányos védelem alatt áll, és semmiféle beavatkozás nem megengedett, még az Országgyűlés részéről sem. Az Ab a "saját határozatát nem vette most figyelembe".

Véleménye szerint a nyomásgyakorlást a parlamenten belül kell folytatni. Ha a jelenlegi képviselők nem tudnak felülemelkedni saját anyagi érdekeiken, akkor új képviselőknek kell bekerülniük az országgyűlésbe - mondta.

Seres Mária közölte, tiltakozó akciót szerveznek az idáig vezető döntések ellen.

Az Ab az MTI-hez kedden eljuttatott határozatában emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés 2009. június 29-én olyan törvényeket fogadott el, amelyek érintették az elrendelt népszavazás tárgyát. E törvények elfogadása a testület szerint olyan jelentős változásnak tekintendő, amely utólag érdemben befolyásolta a kérdés népszavazásra bocsáthatóságát, ezért az Ab az Országgyűlés határozatát megsemmisítette, és az országgyűlést új eljárásra utasította.

Április közepén az ország­gyű­lési képvise­lők 360 igen szavazattal elrendelték a Seres Mária által kezdeményezett népszavazást, amelynek kérdése a következő: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az ország­gyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?"
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását