2024. május 7. - Gizella

Legyőzte a plázát az önkormányzat?

Megkezdődött Siófok főterén egy elakadt plázaépítkezés palánkjainak eltávolítása a közterületről, miután a város ultimátumot nyújtott be a kivitelezőnek.
2009. július 13. hétfő 18:47 - HírExtra
Az MTI a napokban beszámolt arról, elfogyott Siófok önkormányzatának türelme a város szívébe tervezett, de nem épülő Sió Pláza miatt. A 4,2 milliárd forintos költségvetésű, a Sió Ingatlan Invest Kft. és a Balaton Coop Zrt. közös beruházásában tervezett Sió Pláza megépítéséhez már tavaly lebontották a régi üzletközpontot. A korábbi tervek szerint az év elején kellett volna megkezdeni az építkezést, de ez a mai napig nem történt meg. A beruházás a válság miatt csúszik, de a befektetők nem adták fel a terveket.

Az önkormányzat türelme azért fogyott el, mert a beruházónak érvényes építési engedélye van, mégsem folyik a területén hónapok óta építkezés, miközben már engedély nélkül foglal közterületet a város központjában. A kivitelező hétfőig kapott haladékot arra, hogy visszahelyezze a palánkokat a közterületről a telekhatár mellé, ellenkező esetben ezt a hivatal tette volna meg, s kiszámlázták volna ennek költségeit.

A kivitelező Szabóber Kft.-t az MTI hétfőn nem tudta elérni. A cég projektvezetője, Milbich András korábban azt nyilatkozta a távirati irodának az üggyel kapcsolatban, hogy a városnak saját felelősségére kell végrehajtania a kért intézkedést, hiszen az építkezésen folyamatosan zajlik a talajvízszint-süllyesztés, amihez munkavédelmi és balesetvédelmi okokból szükség van a közterület egy részére. Ha a szivattyúzás leáll, a környező épületek károsodhatnak.

Nagy István beszámolója szerint a kivitelező hétfőn mégis megkezdte a palánkok visszahelyezését a telekhatárra, csütörtökig kérve haladékot a város kérésének teljesítésére. Ezt végre tudja úgy is hajtani, hogy az nem jár a talajvízszint-süllyesztés felhagyásával - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását