2024. június 2. - Kármen, Anita

Győzött a népakarat, jön az új miniszterelnök

Engedve az ellenzék nyomásának új miniszterelnököt nevezett ki Alan García perui elnök a szombaton bejelentett kormánybeli személycserék keretében.
2009. július 12. vasárnap 10:30 - HírExtra
Az államfő Javier Velásquez parlamenti elnököt nevezte ki miniszterelnöknek. A politikus az államfő vezette Amerikai Népi Forradalmi Szövetség pártnak a tagja, és Yehude Simont váltja fel a miniszterelnöki székben. A perui ellenzék erélyesen követelte a személycseréket a kormányban azóta, hogy június elején az Amazonas medencéjében súlyos összecsapások törték ki a rendőrség és az őslakos indiánok között, akik tiltakoztak az ellen, hogy olaj-, illetve gázkitermelés történjen az Amazonas vidékén.

A kormány szerint az összetűzésekben 23 rendőr és 10 civil vesztette életét, egy rendőrnek pedig nyoma veszett. Az erőszakcselekmények hatására a perui kongresszus visszavonta az indiánok tiltakozását kiváltó rendeleteket.

Alan García menesztette szombaton a védelmi, az igazságügyi, a belügyi és a mezőgazdasági tárca vezetőjét, miután a tüntetők részben őket okolták amiatt, hogy nem akadályozták meg az emberéleteket követelő zavargásokat. Megtarthatja tisztségét a befektetők körében népszerű Luís Carranza pénzügyminiszter, aki 3,2 milliárd dolláros gazdaságélénkítő program megvalósításán fáradozik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

imre608
2009. július 12. 12:11
Nálunk is ez kellene,de azonnal!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását