2024. május 28. - Emil, Csanád

Újabb milliók az árvízkárokra

További 200 millió forintot költenek a költségvetésből az árvíz elleni küzdelemre, az eddigi kerettel együtt már összesen 700 millió forintot - jelentette be Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Magyar Televízió Napkelte című műsorában kedden.
2009. június 30. kedd 09:06 - HírExtra
A tárcavezető közölte: a kormányzat tartalékkerete mindig a rendelkezésükre áll, amit nemcsak az árvíz-mentesítési munkálatokra, hanem a folyók mentén lévő mezőgazdasági területek kármentesítésére kell fordítani. Mosonmagyaróvárnál például egy új víztározót kellett építeni, amivel a várost védik, ugyanakkor ezzel a gazdákat sújtják, mert az ő területeiket árasztották el vízzel.

Mint mondta, a kormányfőt naponta tájékoztatja a Dunán és vízgyűjtőterületén uralkodó állapotokról. A kistérségek védelmi bizottságai összehangolják a jelenleg 800 ember szakmai vezetésével zajló munkálatokat, így a polgármesterek egymás között is meg tudják beszélni a legfontosabb tennivalókat.

Szabó Imre az aktuális helyzetet úgy jellemezte: az apadás a Dunán lassú, ezért van szükség a felső szakaszon még mindig harmadfokú készültségre. Az ausztriai esőzések miatt pedig újabb árhullám várható, amely egy hétig is eltarthat. A legújabb jelentések szerint kedden reggel a Rábán Körmendnél tetőzik az árvíz.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarországon újabb víztározókat kell építeni, hogy a szélsőséges időjárásból fakadó árvíz ellen jobban tudjanak védekezni a jövőben. Pozitívumként említette, hogy az utóbbi napokban nem volt szükség kitelepítésekre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását