2024. április 18. - Andrea, Ilma

Vas megyében nincs katasztrófahelyzet

Levonulóban van az árhullám a Rába Vas megyei szakaszán, jelenleg Meggyeskovácsi térségében tetőzik a folyó - tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ügyeletese vasárnap az MTI-t.
2009. június 28. vasárnap 13:53 - HírExtra
Körmenden továbbra is harmadfokú az árvízvédelmi készültség. A tegnapelőtti esőzések miatt kisebb árhullám alakult ki, ezért a folyó vízszintje tegnap óta mintegy 20 centiméterrel megemelkedett.

A víztömeg várhatóan vasárnap a déli órákban éri el Sárvárt, ahol jelenleg 1,2 méter a vízszínt. Az elsőfokú készültséget akkor rendelik el, ha a folyó 3,5 méterre emelkedik, harmadfokú készültségre pedig 4,5 méteres vízállásnál lesz szükség. Sárvár térségében az eddigi legmagasabb vízszintet 1910-ben észlelték, ekkor 4,93 méter magas volt a Rába vízszintje.

A gátak jól bírják a terhelést, a folyó Vas megyei, 125 kilométeres szakaszán nem voltak átfolyások - közölte a vízügyi igazgatóság ügyeletes.

A Rába Vas megyei szakaszán a hét közepén rendelték el az árvízvédelmi készültséget. Az árhullám szerdán érte el Szentgotthárd térségét. Az intenzív áradás miatt 9 óra leforgása alatt 3,5 métert emelkedett a folyó. Csütörtökön az eddig mért legmagasabb, 5,06 méteren tetőzött a Rába. Szentgotthárdon az elmúlt száz évben a legmagasabb vízállást, 4,7 métert 1910-ben észlelték, 1965-ben pedig 4,25 méter volt a vízszint.

Pénteken Körmenden tetőzött a Rába, mintegy 15 centiméterrel meghaladva az eddigi legmagasabb, 1965-ben mért 505 centiméteres vízszintet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását