2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Berobban fiatal énekesünk?

A BBC cardiffi énekversenyén idén a fiatal bariton, Szegedi Csaba képviselte a magyar színeket. Bár díjat nem nyert, meghívásokkal tért haza: a világ két jelentős operaházában is várják ősszel egy-egy meghallgatásra.
2009. június 19. péntek 06:33 - HírExtra
A brit közszolgálati rádió és televízió kétévenként rendezi meg dal és ária kategóriában cardiffi versenyét (1997-ben Pérchy Kornélia szoprán nyerte dal kategóriában a megmérettetést). A döntőben a Julian Smith versenytitkár által a világ legkülönbözőbb tájairól kiszemelt 25 ifjú énekes mutatkozhatott be, tekintet nélkül a hangfajra és a nemre. Idén Smith 50 városban több mint 600 énekest hallgatott meg.

A zsűriben a nemzetközi zeneélet nagyjai dolgoztak: Giacomo Aragall énekes (akinek saját bejáratott énekversenye is van), Richard Bonygne karmester és felesége, Gwyneth Jones szoprán, Helmuth Deutsch zongoraművész, Ann Murray mezzo és Lenore Rosenberg, a Metropolitan Opera menedzsere, illetve John Fisher, a Welsh National Opera igazgatója.

Szegedi Csaba, a Magyar Állami Operaház énekese, aki mindkét kategóriában nevezett, az MTI-nek csütörtökön azt mondta: tanulságokkal és meghívásokkal tért haza a versenyről.

A dal döntőbe nem sorolták be, a bírálók szerint "túl fárasztó" programot mutatott be, Kodály-, Schumann-, Haydn-, és Richard Strauss-darabokat. Az ária kategóriában nagyobb sikert aratott A sevillai borbélyból Figaro belépőjével, Macbeth áriájával, Don Giovanni canzonettájával és a Don Carlosból Posa márki halálával. A fődíjat mégis egy ukrán fiatalember, Jurij Minyenko hódította el, aki ritka - kontratenor - hangjával hívta föl magára a zsűri és a közönség figyelmét.

Bár nem jutalmazták szereplését díjjal, Szegedi Csaba nem tekinti magát vesztesnek. Részben, mert nagyszerű szervezéssel találkozott és megismerte a nagyon erős nemzetközi mezőnyt. "Fantasztikus hangokat hallottam és varázslatos egyéniségeket ismertem meg a korosztályomban, olasz tenort, új-zélandi, mexikói baritont " - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy Lenore Rosenberg, a Young Artist Development Program igazgatója fölajánlotta, hogy megszervez őszre Szegedi Csabának egy előéneklést a New York-i Metropolitan Operában. A londoni Covent Gardenben is őszre várják egy meghallgatásra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását