2024. március 29. - Auguszta

A franciák jobbikosok, Julius Ceasar meg náci volt

Tarlós István „Szebb jövőt!” elköszönésének botránya újabb kört írt le, és úgy néz ki egyik fél sem kívánja annyiban hagyni az ügyet. Az egyetlen gond az, hogy az érvek és ellenérvek már kezdenek egy tragikomédia szerepkönyvére hasonlítani.
2009. június 17. szerda 18:59 - Pásztor Balázs
Levelek

Kis szösszenet
Tarlós, a vádakra reagálva megosztott egy történetet: apja 1942 óta piros szegfűvel köszönti az édesanyját, és mikor ő azt mondta neki 1994-ben a Horn-kormány megalakulásakor, hogy változtatni kellene ezen a szokásán, apja csak ennyit mondott neki: Fiam, te hülye vagy. Tarlós ugyanezt üzeni az MSZP és az SZDSZ politikusainak.(Index)
Szebb jövőt! - búcsúzott Tarlós István fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezető a CÖF vasárnapi tüntetésén tartott beszédjében, amivel vagy egy hétre elég humor bon-bon magvait vetette el. Természetesen mindenki tudja, hogy ezzel az akcióval némi Jobbik szavazót akart nyerni a következő főpolgármesteri választásra (hisz várhatóan a Jobbiknak nem lesz jelöltje), és azt is, hogy a próbálkozás erőtlen, mint Tarlós megszólalásai általában.

Tarlós az első nyilatkozatok szerint „nem tudta”, hogy kik használták ezt, majd az MSZP és az SZDSZ vádjaira reagálva kényszeredett marhaságnak nevezte azt, hogy őt és megszólalását összekeverjék a gárdával, hisz ezt a köszönést már 2002 óta használja. Az MSZP-SZDSZ ennek ellenére is levélben tiltakozott a megszólalás ellen.

Ebben kifejtik, hogy Tarlós „az elmúlt években több alkalommal sem volt hajlandó a Fővárosi Közgyűlésben elhatárolódni a Magyar Gárda és a Jobbik megszólalásaitól és cselekedeteitől” és „a szélsőjobboldallal való nyílt szimpátiáról vagy végtelen cinizmusról árulkodik, hogy a Magyar Gárda "Szebb jövőt!" köszöntésével zárta beszédét”.

Tarlós nem bírt magával és válaszlevélre szánta magát: miután elismerte, hogy nem tudta pontosan honnan származik a "köszöntés", megírta, hogy „vettem a fáradságot és kicsit utánanéztem a történetnek”. Ez mind szép és jó lenne, ha a következtetések logikus továbbgondolásából nem egy komplett baromság sülne ki.

Jelképek és értelmezések

Mint azt az index is két nappal Tarlós előtt megírta, a „Szebb jövőt!” kifejezést a Levente-mozgalomnál lévő Matolcsy László, győri főoktató találta ki 1926-ban - igaz Tarlós 1921-et ír. De az évszámmal nem is lenne akkora gond, mint az utána következő mondatrésszel, amely szerint a nyilas ideológia akkortájt még nem is igen létezett. Ez a rész azért nehezen elképzelhető, mert mind a köszönés, mind a nyilas ideológia jórészt a Trianon által gerjesztett keserűségből és dühből fakadt.

De Tarlós tovább viszi a dolgot: megvizsgálta ő a Francia himnuszt is, amelyben szintén megtalálta a "Szebb jövőt” kifejezést, így felhívta az MSZP-SZDSZ figyelmét arra, hogy „hacsak Önök nem kívánják „lenácizni" az egész francia nemzetet, esetleg követelni, hogy az említett szövegrészt töröljék a francia himnuszból, úgy kérem Önöket, szíveskedjenek magukhoz térni és felhagyni hisztérikus, nevetségesen olcsó politikai haszonszerzési szólamaikkal.”

Ha ezt a logikát követjük, akkor Tarlós nyugodtan karlendíthet a következő köszöntésénél, hisz azt használták a rómaiak is e célra, például Julius Cézár idején - vagy ha nem lehet, akkor Julius barátunk biz náci volt. Sőt, a horogkereszt elterjedt indiai szimbólum, csak nem épp azzal a jelentéstartalommal, amivel Európában bír - így ha én indiai gondolataimat akarom kifejezni, simán lengethetek horogkeresztes zászlót. De biztos lehet egy hullócsillag is vörös, és a sort a végtelenségig lehetne folytatni...

Hisz nem maguk a jelképek számítanak, hanem azok a gondolatok, amikre az emberek többsége manapság következtet róluk, illetve az a konrét országra vonatkozó történelmi helyzet, mely az adott országban élők számára jelentéstartalommal bír. Az árpádsávos zászlót napjainkban nem azért kerülik vagy használják, mert Árpád dicsőségére, vagy a magyar nácikra emlékeztet, hanem azért, mert a Jobbikhoz fűződő gondolataikat akarják vele kifejezni. Ugyanígy van a „Szebb jövőt!” kifejezéssel is - minden más magyarázat csak erőltetett szőrszálhasogatás.

A főváros

Abban viszont Tarlósnak teljességgel igaza van, hogy nem ilyen dolgokon kellene lovagolni, hanem a főváros kicsit sem biztató ügyeivel törődni. Van nekünk egy Unió által egyre kevésbé támogatott és évről-évre drágább négyes metrónk, egy icipicit megduzzadt hitelállományunk, és egy nyögvenyelősen elfogadott költségvetésünk. Ha mindez nem lenne elég, akkor néhanapján rátesznek egy kis mesterséges dugót, csak hogy ne unatkozzunk. Az ilyenek rendbeszedésével kellene foglalkoznunk.

Azonban az is elgondolkodtató, hogy mi lenne akkor, ha Demszky után Tarlós lenne a főpolgármester - ami elég valószínű forgatókönyv. Hisz előző kampánybeszédében bebizonyította már, hogy nem ismeri Budapest közlekedési hálózatát, és a szavakat sem használja annyira jól, mint a szadeszes veterán. Sokan ezért egy ismert magyar közmondással utalnak a kialakult helyzetre: csöbörből vödörbe.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Riffa
2009. június 22. 16:03
Egy még mindig van: Julius Caesar helyesen.
megmondom
2009. június 18. 09:37
Volt...
megmondom
2009. június 17. 22:14
Gratulálok az igényes cikkükhöz! Igazán jól sikerült, mind szakmailag, mint nyelvtanilag. Az remélem önöket sem zavarja, hogy csak a címben két elképesztően súlyos helyesírási hiba van...
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását