2024. május 10. - Ármin, Pálma

Gyurcsány Nagy Imre örökségéről

yurcsány Ferenc szerint a demokratikus Magyarország és a demokratikus baloldal világosan fogalmazhat: a mártírrá, hazafivá lett Nagy Imre erkölcsének oldalán áll. A volt kormányfő erről a hétfői blogbejegyzésében írt a Nagy Imre évforduló kapcsán.
2009. június 16. kedd 06:36 - HírExtra
A szocialista politikus szerint morális értelemben választani kell Nagy Imre és Kádár János között, mert nem kétséges, hogy egyik oldalon van az áldozat, a másikon a bűnös.

Véleménye szerint ugyanakkor ettől még létezik a hétköznapi emberek igazsága, akik ha nem máskor, de most utólag visszanézve többre értékelik a "létezett szocializmus" korlátozott jólétét és szabadságát, mint a mai, demokratikus világ időnként terhes és nyomasztó versenyét, felelősségét.

"Nem kell elvenni az emberek életét, nem kell lelkiismeret furdalást okozni, de ettől még a demokratikus Magyarország és a demokratikus baloldal világosan fogalmazhat: a mártírrá, hazafivá lett Nagy Imre erkölcsének oldalán áll" - fogalmazott.

Úgy látja: Nagy Imre kérdésében a jobboldal is bizonytalankodik. "Hallottak valaha is igazi nagy politikai beszédet a jobboldal első számú vezetőitől Nagy Imrét méltatva? Ugye nem emlékeznek ilyenre." - írta blogjában.

Ennek - véleménye szerint - két oka van: egyrészt az, hogy a jobboldal egy része soha nem felejti el, hogy Nagy Imre kommunista volt, és a mártíromság vállalása sem elég, hogy ezt megbocsássák neki. A másik ok az, hogy a forradalom "jobboldali ága" vezetőjének sokan Mindszenty Józsefet tekintették. Ma is sokan vannak, akik nem úgy teszik fel a kérdést, hogy Nagy vagy Kádár, hanem úgy, hogy Nagy vagy Mindszenty - fűzte hozzá.

Gyurcsány Ferenc szerint Nagy Imre történelmi szellemének egyszerre kell viaskodnia Kádár és Mindszenty örökségével, a kádári szocializmus karcosan puha világával, és Mindszenty harcos szocializmus ellenességével. Ezért érezhetjük, hogy szűk az ajtó rése balra is és jobbra is - írta bloglában a volt kormányfő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását