A mai választás krónikája pillanatról pillanatra
Reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország mintegy 11 ezer szavazókörében, valamint a külképviseleteken; este hét óráig 8 millió 73 ezer magyar és mintegy 5.600 uniós választópolgárt várnak az urnákhoz.
2009. június 7. vasárnap 19:00 - HírExtra
10.50. Semjén szerint a kormánynak mennie kell
Semjén Zsolt arra számít, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövetség megkapja a szavazatoknak több mint a felét a vasárnapi európai parlamenti (EP) választáson, s ennek a többségnek lesz belpolitikai következménye.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke erről délelőtt beszélt újságíróknak, amikor családja körében megérkezett a II. kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba, hogy a 64-es szavazókörben leadja voksát.
Semjén Zsolt kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: a várt eredmény esetén az európai civilizáció alapján az következne, hogy a Bajnai-kormánynak azonnal le kellene mondania. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Bajnai Gordonnak ezt a döntést már a hétfői parlamenti ülésen be kellene jelentenie - tette hozzá.
Közölte: európai szinten azt várja, hogy a néppárt megnyeri a választást, és így továbbra is a legnagyobb frakció marad az EP-ben.
Reményét fejezte ki, hogy sokan mennek el szavazni Magyarországon. Erre a reményre az jogosít fel - mondta -, hogy az emberek tudják, ez a voksolás nemcsak uniós, hanem belpolitikai kérdésekről is szól. Az embereknek lehetőségük van arra, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a kormánnyal, a szocialistákkal szemben, "beírják az elégtelent a Bajnai-kormány bizonyítványába" - fűzte hozzá.
Semjén Zsolt után leadta szavazatát a politikus felesége és édesanyja. A KDNP elnöke elmondta, hogy leadta szavazatát lánya is, aki elsőszavazóként vett részt a voksoláson.
10.41. Thürmer reményekkel telve érkezett

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke vasárnap délelőtt, nem sokkal tíz óra előtt leadta szavazatát az európai parlamenti (EP) választáson Budapesten, a 11-es szavazókörben.
A párt EP-listavezetője egyedül érkezett a VIII. kerületi, Somogyi Béla utcai Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába.
Thürmer Gyula szavazata leadása után azt mondta: a választási kampány során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek "tisztességesen" részt vesznek a választáson. Kora reggel megélénkültek Budapest utcái, ez is reményekkel tölt el - tette hozzá.
Véleménye szerint "nem kétséges", hogy az emberek változást akarnak. Ez abban fejeződik majd ki, hogy a Fidesz megnyeri a választást, az MSZP pedig a "megérdemelt vereségnek lesz a részese" - mondta.
A Munkáspártnak van esélye arra, hogy jó eredményt érjen el, de a kis pártok esetében ezt elég nehéz előre kimutatni - jegyezte meg Thürmer Gyula.
11.07. szavazott a miniszterelnök
Bajnai Gordon szerint a demokrácia és az Európai Parlament (EP) szempontjából is jó hír, hogy délelőttig a vasárnapi választáson többen mentek el szavazni, mint négy évvel ezelőtt.
A miniszterelnök erről újságírók előtt beszélt, miután leadta szavazatát a főváros XII. kerületében, a Virányos utcai általános iskolában, a 41-es szavazókörben.
Emlékeztetett arra, hogy 54 nappal ezelőtt kapott felhatalmazást a parlamenttől a válságkezelő kormány megalakítására. Véleménye szerint az elmúlt 54 napban megmutatták, hogy van kiút a válságból. Magyarországot elindítottuk ezen az úton - tette a hozzá a miniszterelnök.
Bajnai Gordon hangsúlyozta: a korai eredmények már látszanak. Példaként a devizahitelek törlesztőrészletének csökkenését, a megmentett munkahelyeket és az ország iránti növekvő bizalmat említette.
A kormányfő kitért arra: a következő időszak feladata a növekedés alapjainak megteremtése lesz.Elszánt vagyok abban, hogy ezt a programot végigvigyem a parlament többségével, mert ez Magyarország érdeke - jelentette ki.
Bajnai Gordon nem válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett az EP-választáson.