2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Magyarok az operaverseny döntőjében

Három magyar énekes - Rácz Rita, Balczó Péter és Nyári Zoltán - jutott a Mezzo operaversenyének döntőjébe, tizenegy versenyzőtársukkal együtt ők alakítják majd a fesztivál öt versenyművének főszerepeit - derült ki a második forduló szombati eredményhirdetésén Szegeden.
2009. május 30. szombat 22:31 - HírExtra
Rácz Rita Richard Strauss Ariadné Naxosban című művében Zerbinetta szerepét énekelheti majd. A gdanski Balti Operában Marek Weiss állítja színpadra a darabot.
Balczó Péter a svájci Bienne Soleure Színházban két egyfelvonásosban - Maurice Ravel Pásztoróra és Bohuslav Martinu Alexander bis című operájában - mutatkozik majd be Oscar, illetve Gonzalve szerepében Bagó Bertalan rendezésében.

Nyári Zoltánt - a zsűri egyedi döntése alapján - két produkcióban is láthatja majd a közönség. A fiatal tenor Le Condamné szerepét játszhatja el David Alagna Egy halálraítélt utolsó napja című operájában. A Victor Hugo műve nyomán született darabot világpremierként Nadine Duffaut rendezi majd a debreceni Csokonai Színházban. New York-ban Tobias Picker Emmeline című darabját mutatja be a Dicapo Operaház Alföldi Róbert rendezésében, a műben Matthewt alakítja majd a magyar énekes.

A fesztivál ötödik versenyműve Marco Tutino Vita című operája Telihay Péter rendezésében. A mű a Milánói Scala premierje után először Ostravában - a Morva-Sziléziai Nemzeti Színházban - hangzik el a zeneigazgató, Oliver von Dohnányi vezényletével.

Az előadások próbái nyár végén, kora ősszel kezdődnek, az operákat pedig szeptember elejétől mutatják be az öt városban. A fesztivál döntőjét november 3-tól Szegeden rendezik, a Legjobb Női Opera-előadó és a Legjobb Férfi Opera-előadó címeket pedig november 17-én adják át.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását