2024. április 20. - Tivadar

Bajnai mindent bevall!

Bajnai Gordonnak úgy tűnik, elege lett a kormányfővé választása óta rá zúduló vádáradattal, és úgy döntött felveszi a harcot. A kormányszóvivőn keresztül egy közleményt adott ki, amelyben tudatja, hogy ő egy ártatlan, jó fej srác.
2009. május 30. szombat 09:30 - Pásztor Balázs
Tény ami tény, ha valakit valami magas pozícióba választanak, akkor elkezdenek rázúdulni a múltbéli tetteinek termetes szardarabjai - még akkor is, ha ő azokat soha meg nem tette. Ez csak halmozottan igaz arra, ha valaki az kormányfői székbe ül be, és eleddig nem volt túl nyilvános az élete. Ha véletlenül valaki talál egy „terhelő morzsát”, akkor az ellenzéki sajtó elefánt nagyságúra fújja azt - sőt nekiáll sajátokat is gyűjteni. Bajnai Gordonnak ebből lett elege, és a kormányszóvivői irodán keresztül kiadott egy terjedelmes közleményt, amelyben megvédte magát.

Hajdú-Bét

Valljuk be, a Hajdú-Bét cégcsoport ügye soha a büdös életbe nem kapott volna ekkora késői nyilvánosságot, ha kishazánk kormányfőjét ideiglenesen nem Bajnai Gordonnak hívják.

A dolog lényege, hogy a Wallis csoport (amelynek Bajnai volt 5 évig a feje), mint pénzügyi befektető gyámsága alatt a Hajdú-Bét megszűnt, és több ezer ember - főleg libatenyésztő - állása szűnt meg - amiből páran kilátástalan helyzetük miatt páran öngyilkosok lettek.

A kiadott dokumentum hosszasan taglalja, hogy a Wallis beszállásával megmentette, majd rendbe hozta a Hajdú-Bétet, és csak a szerencsétlen piaci körülmények és a türelmetlen hitelezők miatt szűnt meg a cégcsoport.

No meg Medgyessy Péter kormányának köszönhetően, hisz „eközben (2003 - a szerk.) a Hajdú-Bét legnagyobb piaci versenytársát, a Bábolnát az állam immáron sokadszorra, egy 8 milliárdos vissza nem térítendő támogatással segítette ki. Ezzel a helyzettel egy magánvállalkozás már nem bírhatott” - áll a dokumentumban. Tehát most akkor Medgyessyt „kellene” Libagyilkosnak nevezni, vagy hogy is van ez?

A fenti kérdésre a dokumentum nem ad egyértelmű választ, ám azt többször kifejti, hogy a Wallis soha semennyit nem profitált a Hajdú-Bétből (nem vett ki osztalékot, stb.), mártírként csak kiadásai voltak vele kapcsolatban - ekképp minden ezzel ellentétes állítás hazudik. Azonban érdemes felfigyelni egy apró részletre:

„A Wallis csoport nem kapott 2003. decemberében 125 és 180 millió forint értékben kölcsönt a Hajdú-Béttől. A 2003. decemberi közgyűlési jegyzőkönyv a 2003-as év során korábban kötött és 2003 októberében már elszámolt és rendezett kölcsönök utólagos közgyűlési jóváhagyását tartalmazta, amelyre a kisebbségi tulajdonosok jóváhagyása miatt volt szükség.”

Tehát valamikor kapott 125 és 180 milliós kölcsönt a Hajdú-Béttől a Wallis, igaz azokat a dokumentum szerint lerendezték, és a viszont kölcsönök jóval nagyobbak voltak. Ám így maga a dokumentum ad némi alapot annak a feltételezésnek, hogy itt közel sem csak egy irányba folytak a pénzek. Az meg persze más kérdés, hogy mi lett ezeknek a sorsa. Viszont azt is megjegyzi az iromány, hogy a Magyar Nemzet ellen jogerős ítélet született sajtórágalom miatt, így nem árt mindenkinek felkötnie a gatyáját.

Az offshore faktor

A miniszterelnök védelmi költségei
A miniszterelnök otthonának védelmi költségeivel kapcsolatban több esetben azt a látszatot keltették, mintha adóforintokból több millió forint értékű, később Bajnai Gordon tulajdonában maradó technikai eszközöket kellene beszerezni. Ezzel szemben a tény az, hogy Bajnai Gordon vállalta a költségét a védelem kiépítéséhez minden olyan eszköznek, amely a megbízatás lejártát követően nem szerelhető le és használható fel más épületnél. Adóforintokat csak azokra az eszközökre költenek, amelyeket a Köztársasági Őrezred máshol újra fel tud használni. A korábbi állításokkal szemben, amelyek Bajnai Gordonnal kapcsolatban 3 ingatlan védelméről beszéltek az igazság az, hogy kizárólag a miniszterelnök XII. kerületi családi házát védi a Köztársasági Őrezred.
A Wallisnak természetesen tengernyi ügye volt az alatt az öt év alatt, amíg Bajnai fennhatósága alá tartozott, így az ezeket érintő „sajtórágalmakat” is igyekezett cáfolni a kikiáltvány. Például határozottan kijelenti, hogy Bajnainak nem volt köze offshore céghez, hisz a kérdéses „Danilac Investments Limited nem „offshore” cég, hanem Cipruson, egy uniós tagállamban van bejegyezve, ott jogszerűen működik, tulajdonosi köre nyilvános, a ciprusi jogszabályok szerint fizet adót.”

Annyi igaz, hogy Ciprus tényleg nem adóparadicsom, csak „adózási szempontból kedvezőbb feltételű” ország, és a cég tulajdonosai is hivatalosan Bajnai szülei, akik már jó sok éve külföldön élnek és adóznak - ám pénz az valószínűleg folyt így is át Bajnainak. Ekképp kijelenthetjük, hogy ez az üzlet minden szempontból csupán fél-offshore.

A másik kérdéses céggel - a Colbrin Holdings Limited - kapcsolatban már jóval sarkosabban fogalmaz: „sem Bajnai Gordon, sem a családja semmilyen formában nem tulajdonos a Colbrin Holdings Limited-ben. Minden ezzel ellentétes állítás, vagy sejtetés egyszerű hazugság, amellyel szemben Bajnai Gordon minden esetben jogi úton lép fel.”

Azt viszont nem tagadja, hogy egyéb rokona, barátja vagy egyéb ismerőse lenne a tulajdonos - akit akár ő is oda tehetett, mint név a papíron. Mint tudjuk, a magyar üzleti élettől nem idegen ez a megoldás.

Wallis még

Szóba kerül a Wallis által kapott állami támogatások tagadása - legalábbis annak azon oka, amely szerint csak Bajnainak köszönhetik ezeket a forrásokat. Szó esik tisztázás képp a Datapexről, ESGÉ-B Kft.-ről és a Dunasolarról is, valamint az Uniós források felügyeletéről.

Viszont az egész „cégfejezetet” ekképp zárja: „amennyiben a fent leírtak ellenére bárkinek ezzel ellentétes információ jutna a birtokába a cég tevékenységének jogszerűségét illetően, annak kötelessége a bírósághoz, vagy a nyomozó hatóságokhoz fordulnia és eljárást kezdeményeznie. Minden egyéb esetben a sajtóban megjelenő sejtetések, karakterrombolónak szánt csúsztatások és igaztalan vádak csupán sajtó- és/vagy személyiségi jogi perek alapjául szolgálnak.”

Tehát Bajnai megadta az ultimátumot az ügyei körül legyeskedő sajtó számára: vagy ők viszik bíróság elé az ügyet - amennyiben van rá bizonyítékuk -, vagy Bajnai fogja őket a jogorvoslás helyszínére rángatni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Baradlay
2009. június 1. 16:30
Gizus figyusz! mszp(mszmp)es a jobbik!!!!!
Ez kicsit zavaros! Itt mire gondolsz??????
Ki tamogat kit???????????????????
Baradlay
2009. június 1. 16:24
"jo fej srac"? Mi ez a vaker! Fleto cimboraja es egy budos,hazudos,tolvaj,hazaarulo kommunista!
Kotelet neki!!!!!
tothj630207
2009. május 31. 17:19
MÁS országokban egy közszereplő, ha kiderül hogy nem fizeti be a TV dijjat, vagy félredug, önként vagy sugásra LEMOND.
ITT meg ez van, ragaszkodnak a lenyulható pénzekhez.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását