2024. május 7. - Gizella

Zuhanóban a forint

Ingadozást követően gyengült a forint szerdán, az euró délután négy órakor 282,38 forintot ért a bankközi devizapiacon, míg kedd délután 281,30 forint volt a jegyzése.
2009. május 27. szerda 18:45 - HírExtra
A forint és a térségbeli devizák árfolyama ellentétes hatásokra ingadozott a nap folyamán. Egyrészt érezhető volt a feltörekvő devizák árfolyamára általában kedvező, javuló kockázatvállalási hajlam hatása az amerikai tőzsdeindexek előző napi és az ázsiai tőzsdeindexek szerdai teljesítménye nyomán, másrészt pedig a térségbeli devizák körében immár két hónapja tartó árfolyam-emelkedést követő "korrekciós igény" gyengítette az árfolyamokat.

Az euró/dollár árfolyam is hullámzó pályát írt le 1,3900 és 1,3980 között, amit a térségbeli devizák árfolyamának alakulása is követett. Délután négy órakor a jegyzés 1,3936 volt.

A zloty árfolyamára nem gyakorolt hatást a lengyel jegybank várakozásoknak megfelelő kamattartó döntése.
A dollárt Budapesten 202,52 forinton jegyezték a kedd délutáni 201,12 forinttal szemben.
A svájci frank jegyzése 186,51 forint a keddi 185,67 forint után, 100 japán jent pedig 213,98 forinton jegyeztek a keddi 212,23 forint után.

Az állampapírok másodpiacán néhány bázisponttal csökkentek a hozamok: a 3 éves lejárat referencia hozama 10,01 százalék (-9 bázispont), az 5 évesé 10,07 százalék (-7 bázispont), a 10 évesé pedig 9,90 százalék (-5 bázispont).
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását