2024. május 29. - Magdolna

Az MSZP szerint nem ártanak az adóváltozások

A kormány által benyújtott adótörvények és az azokban rögzített változások nem érintik hátrányosan az agrárágazatot - jelentette ki Demendi László MSZP-s országgyűlési képviselő.
2009. május 27. szerda 13:00 - HírExtra
Közölte: a társasági adó változása az általános adómódosításokon túlmenően az agrárágazatot közvetlenül nem érinti, azaz nincs ágazatspecifikus változás.

Ez év július elsejétől viszont a járulékmérték változása alapján a kezdő őstermelő és a tárgyévet megelőző évben 8 millió forintnál nagyobb bevétellel rendelkező őstermelő társadalombiztosítási járuléka 3 százalékponttal, 29 százalékról 26 százalékra csökken. A jövő évre tervezett módosítások ugyanakkor nem érintik az őstermelők társadalombiztosítási kötelezettségeit.

A jövedéki adó mértékének módosulása miatt a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedéki adóvisszatérítés emelkedik. Ez év július elsejétől az eddigi literenkénti 68 forint helyett 72,4 forintra, 2010. január 1-jétől pedig 77,88 forintra nő a literenként visszaigényelhető jövedéki adó mértéke.

Az MSZP-s országgyűlési képviselő ugyanakkor jelezte, hogy az MSZP agrármunkacsoportjának hathatós tevékenysége nyomán a mezőgazdasági kistermelőkre vonatkozó szabályok számos pontja nem változik. Példaként említette, hogy mezőgazdasági kistermelőnek minősül az az őstermelő, akinek az adóévi őstermelői bevétele a kapott támogatások nélkül nem haladja meg a nyolcmillió forintot.

Ha a jogszabály alapján kapott támogatások összegével csökkentett őstermelői tevékenységből származó éves bevétel nem haladja meg a 600 ezer forintot, akkor nem kell jövedelmet számolni, és az érintettnek bevallási kötelezettsége sincs.

Demendi László felhívta a figyelmet arra is, hogy megszűnik viszont az a szabály, amely szerint az összevont adóalap - évi hatmillió forint jövedelemhatárig - adója csökkenthető az őstermelői jövedelem adójával, de legfeljebb az egyéb kedvezményeket is figyelembe véve százezer forinttal.

Az átalányadózást választó kistermelő esetében a termelésmódosítást követően továbbra is a bevétel 15 százaléka minősül jövedelemnek, illetve a bevétel azon részéből, amely élő állat és állati termékek értékesítéséből származik, 6 százalékot kell jövedelemnek tekinteni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását