2024. március 29. - Auguszta

Rossz hír a KSH-tól

A kormányzati szektor 2010. első három negyedévi hiánya 945 milliárd forint volt, a GDP 4,7 százaléka, ami a bevételek csökkenése és a kiadások növekedése miatt az egy évvel korábbinál 128 milliárd forinttal magasabb - közölte a KSH.
2011. január 4. kedd 10:10 - HírExtra
A 2010. harmadik negyedévi hiány 190 milliárd forint volt, a GDP 2,8 százaléka, a 2009. harmadik negyedévihez képest 67 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,2 százalékponttal alacsonyabb.

A nemzeti számlák rendszere (ESA95) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint 2010 első három negyedévében a kormányzati szektor bevétele 8.795 milliárd forint, kiadása 9.740 milliárd forint, hiánya 945 milliárd forint volt. A kiadások 97 milliárd forinttal meghaladták az egy évvel korábbiakat, míg a bevételek 31 milliárddal elmaradtak attól.

Az alacsony harmadik negyedévi GDP-arányos hiányadatban szerepet játszhat, hogy az első félévi számokat felülvizsgálta a KSH. Tavaly az első negyedévre korábban 4,5 százalékos hiányt számolt a KSH, a most közölt adatok szerint azonban 4,8 százalék volt a deficit, míg a második negyedévi hiányt a korábban közölt 6,2 százalékról 6,5 százalékra emelte.

A KSH keddi közlése szerint a háromnegyedévi bevételek a 2009. azonos időszakához képest kismértékben, 0,3 százalékkal mérséklődtek. A jövedelemadók a társasági adóbevétel hanyatlása miatt 321 milliárd forinttal (16,7 százalékkal), a társadalombiztosítási hozzájárulások a munkaadói járulék nagyarányú csökkenése következtében 202 milliárddal (7,9 százalékkal) visszaestek.

Lényegesen, 8,6 százalékkal 263 milliárd forinttal nőttek azonban a termelési- és az importadó-bevételek - ezen belül 13,6 százalékkal az áfabefizetések - az áfakulcs 2009. júliusi emelése következtében.

2010 első három negyedévében 1,0 százalékkal emelkedtek a kiadások az előző év azonos időszakához viszonyítva. Közülük a felhalmozási kiadások dinamikusan, 14,4 százalékkal (69 milliárd forinttal) bővültek, bár értékük még így is elmaradt a 2005-2007 azonos időszakában tapasztaltaktól. A folyó termelőfelhasználás (dologi kiadások) is jelentősen, 6,9 százalékkal (97 milliárd forinttal) nőtt, a kamatkiadások ugyanakkor nagymértékben, 6,8 százalékkal (61 milliárd forinttal) estek vissza.

A tavalyi harmadik negyedévében a kormányzati szektor 190 milliárd forint hiánya 2.984 milliárd forint bevétele és 3.174 milliárd forint kiadás egyenlegeként adódott.

A negyedévi bevételek 3,1 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, ami elsősorban a termelési- és az importadó-bevételek 4,7 százalékos (52 milliárd forintos) - ezen belül az áfabefizetések 5,2 százalékos - növekedésével magyarázható. Csökkentek ugyanakkor 5,6 százalékkal (32 milliárd forinttal) a jövedelemadó-bevételek és 3,7 százalékkal (29 milliárd forinttal) a társadalombiztosítási hozzájárulások.

A kiadások kismértékben, 0,7 százalékkal nőttek a negyedévében. A felhalmozási kiadások 20,1 százalékkal (40 milliárd forinttal) és a folyó termelőfelhasználás 14,2 százalékkal (60 milliárd forinttal), erőteljesen bővültek, a kamatkiadások viszont jelentősen, 8,2 százalékkal (24 milliárd forinttal) visszaestek - közölte a KSH.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását