2024. május 7. - Gizella

Kár volt kivonulnia a Fidesznek?

A főváros költségvetésének megszavazása után, a Fidesz-KDNP távollétében több mint egy tucat előterjesztést fogadott el vita nélkül csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés.
2009. május 14. csütörtök 16:52 - HírExtra
A javaslatok többségét az MDF is támogatta, de az MSZP-SZDSZ-koalíció egyfős többségének birtokában e nélkül is dönteni tudott.

Ismételten határozott a közgyűlés a Margit híd felújításának és a csepeli gerincút építésének uniós támogatási szerződéséről. A két hete egyszer már meghozott döntést azért kellett megismételni, mert akkor még nem volt költségvetése a fővárosnak. A beruházásokhoz szükséges önrészt pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elvárása szerint költségvetésben kell biztosítani.

Összességében több mint félmilliárd forintot biztosított a közgyűlés arra, hogy a budapesti érdekeket Brüsszelben képviselő iroda új székházba költözhessen és a jelenleg kétfős apparátus létszámát hétre növelhessék.

Hozzájárult a közgyűlés ahhoz, hogy uniós forrásra pályázzon a főváros a római parti gát megépítéséhez. A városvezetés javaslatára az úgynevezett C változatot támogatta a közgyűlés. Ennek alapján "nyári" gátként megépített mobil gát létesülne hárommilliárd forintból a partélen. Ez a megoldás nem jelent majd teljes védelmet az általa mentesített területeknek, a hullámtérnek. Ez a gát csak a mértékadó vízszintig, 870 centiméterig védi a mögötte lévő területeket, nem tartalmazza az ehhez szükséges további 130 centiméteres biztonsági magasságot.

Elfogadta a közgyűlés a BKV 4-es metró projektigazgatóságának múlt évi 678 millió forintos költségvetéséről készített beszámolót, és hozzájárult ahhoz, hogy az idén több mint egymilliárd forintos, a tavalyinál 53 százalékkal nagyobb legyen a szervezet költségvetése.

Több olyan előterjesztést is elfogadott a közgyűlés, amely két hete nem kapta meg a szükséges számú szavazatot, mivel akkor az MDF sem támogatta azokat. Így például hozzájárultak ahhoz, hogy az önkormányzat IL-Net Kht.-ját 18 millió forintért eladják a többségében ugyancsak önkormányzati tulajdonban lévő Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.-nek. A csatornázási művek vállalta, hogy a jelenleg üzemelő 36 nem túl színvonalas utcai illemhely számát néhány év alatt 200-ra növeli, s egyidejűleg európai színvonalú szolgáltatást alakít ki.

A Fidesz-KDNP-képviselők távollétében, a szervezeti szabályzatnak megfelelően a közgyűlés minden olyan interpellációra adott városvezetői választ elfogadott, amit ezen frakciók tagjai nyújtottak be.

Szalkai István (MSZP) visszavonta, illetve a május végi közgyűlésre irányíttatta át azt a javaslatát, amelyben több száz millió forintos önkormányzati támogatást szorgalmazott az újpesti kórház szakrendelőjének korszerűsítéséhez.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Steve22
2009. május 15. 15:49
igen nagy kár volt kivonulni inkább maradtak volna otthon!
Baradlay
2009. május 14. 17:54
Hogy mi a FIDESZ jovobelo "nagy-terve" nem tudom es nem is erdekel!Nem vagyok FIDESZES!!!!!!!Azt viszont
tudom,hogy ok nyerik a valasztast es valamivel tobbet fognak tenni a nepert mint a hazaarulok!!!!!
dagadtkam
2009. május 14. 17:41
Ezek lennének a szép, nagy tervek a FIDESZ kormányzása idejére? Ezt tudják letenni az asztalra? Ez igen!!!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását