2024. május 6. - Ivett, Frida

Beckham végre mesélt Mariannról!

Világraszóló botránnyá dagadt David Beckham és a magyar Fogarasy Mariann állítólagos románcának sztorija.
2009. május 10. vasárnap 13:46 - HírExtra
Miután a Borsban megjelent Mariann és az angol világsztár közös képe és találkozásuk rövid története, az angol Daily Star is foglalkozott az esettel.

Beckham neje őrjöng a magyar modell miatt

Az angoloknál megjelent cikkben azonban a magyar modell már úgy „nyilatkozott”, hogy névjegykártyát csúsztatott Becks zsebébe, a címére pedig egy meghívás is érkezett egy magánpartira. Ezután már nem volt olyan európai újság, amely ne írt volna David és Mariann kalandjáról. Az olasz Corriere della Sera például azt, hogy már vacsorázni is látták őket együtt. – Nem vagyok olyan nő, aki mások hátán akar felkapaszkodni, és azért tegyük hozzá, Beckham dögös pasi, de vannak nála jobbak.

Persze még egy nyolcvan éves nagymama is szívesen fotózkodna vele, ha lenne rá lehetősége. Ennyi történt közöttünk, semmi több! Egy magyar nő, aki külföldre is dolgozik, valóban nyilatkozatra kért, de én elzárkóztam mindenféle megjelenéstől. Nem igaz, amiket leírtak rólunk! Beperlem az újságot! – vélekedett Fogarasy Mariann. – Ha minden sztorit megcáfolnék, nem maradna időm a futballra – nyilatkozta David Beckham az olasz La Stampa című napilapnak. Az AC Milanban júniusig futballozó Beckham most először szólalt meg az ügyben. – Nem voltam együtt vacsorázni azzal a fiatal hölggyel, és mással sem, én csak Victoriának élek, őt szeretem. Az egész történet kitaláció.

A szálak Magyarországra vezetnek


Gemma Wheatley, a brit Daily Starban megjelent cikk szerzője lapunknak elmondta, Mariann nyilatkozatát egy európai hírügynökségtől vette át. Az ügynökség a Borsnak elismerte, dolgozik nekik egy magyar nő, aki, ígérték, visszahív bennünket. – Egyébként pedig állunk a per elébe, mert mi inkább hiszünk a kollégáinknak! – tette hozzá az Ausztriában székelő ügynökség egyik vezetője. A rejtélyes magyar kolléganő azóta sem jelentkezett.
Forrás: Borsonline
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását