2024. április 20. - Tivadar

Magyar művészek fesztiválja Kolozsvárott

Kolozsváron közös zenei fesztivált és tudományos ülésszakot rendez május 22. és 24. között a Kolozsvári Magyar Opera és a budapesti Hagyományok Háza, így tisztelegnek Farkas Ferenc, Lajtha László és Veress Sándor zeneszerző művészete előtt.
2009. május 9. szombat 10:58 - HírExtra
"Farkas Ferenc, Lajtha László és Veress Sándor a Bartókot és Kodályt követő nemzedék legjelentősebb magyar zenei alkotója. Közös jellemzőjük, hogy Erdély mindhármójuk számára meghatározó inspirációs forrás" - mondta Selmeczi György zeneszerző, a rendezvény kezdeményezője az MTI-nek. Hozzátette: korunk kulturális értékválsága az oka annak, hogy jelenlétük a köztudatban messze jelentőségük alatt marad.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója úgy fogalmazott, hogy Selmeczi György kezdeményezése olyan érdekes és időszerű volt, hogy örömmel csatlakoztak a dupla programhoz.

Annyira domináns mindhárom zeneszerző kötődése a népművészethez és a hagyományhoz, hogy valóban célszerű együtt tárgyalni munkásságukat. Lajtha széki gyűjtése nélkül például ma nem lehetne táncházmozgalom. A kolozsvári születésű Veress Sándor II. világháború előtt végzett moldvai csángó gyűjtése a magyar folklorisztika Bartók által is elismert teljesítménye - mondta Kelemen László.

Kitért arra, hogy Farkas Ferenc már nemzetközi hírnevet szerzett, amikor a Kolozsvári Konzervatórium zeneszerzés tanára és rektora lett a negyvenes évek elején.

Alkotásaiban fellelhető annak a régi zenének az ihlető hatása, amely abban az időben a város kultúrájában, egyházi muzsikájában még nyomon követhető volt.

A Kolozsvári Magyar Opera évek óta missziós szerepet vállal a magyar zenei és művészeti értékrend ápolásában. Farkas Csínom Palkójának, Lajtha és Veress táncjátékainak bemutatói fontos szerepet játszhatnak e három zeneszerző újrafelfedezésében.

A tudományok ülésszakot ünnepi hangverseny előzi meg május 22-én a Kolozsvári Zeneakadémia koncerttermében. Itt autentikus széki, mezőségi és moldvai csángó népzene hangzik el, majd Farkas Ferenc Rhapsodia Carpatianáját, Lajtha László Erdélyi szvitjét és Veress Sándor Négy erdélyi táncát játssza a Kolozsvári Magyar Opera zenekara.

A konferenciát a 150 éves Erdélyi Múzeum Egyesületben (EME) május 23-án délelőtt tartják, a házigazda Egyed Ákos, az EME elnöke, és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera ügyvezető igazgatója. Este két egyfelvonásos táncjáték látható a Kolozsvári Magyar Operában: Lajtha László Lysistratája és Veress Sándor Térszili Katicája.

Végül Farkas Ferenc rég nem játszott történelmi témájú daljátékát, a Csínom Palkót mutatják be ugyanott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását