2024. május 7. - Gizella

Radnótira emlékeznek

Radnóti Miklós születésének 100. évfordulóján tizenkét órás versmondással emlékeznek a költőre Szegeden.
2009. május 4. hétfő 19:26 - HírExtra
Czene Zoltán, a szervező Szegedi Egyetemi Színház vezetője hétfőn az MTI-nek elmondta: egy külön előadással készültek a Radnóti-emlékévre, ennek apropóján kereste meg őket a Szegedi Tavaszi Fesztivált is szervező egyetemi Kulturális Iroda. Azt kérték, hogy legyenek házigazdái egy egész napos programnak, melynek záró eseménye az előadás volna.

Így kedden délelőtt tíz órától este tíz óráig egész napos versmondásra várják a Radnóti-gondolatok kedvelőit a Millenniumi Klubban. A költő századik születésnapját ünnepelve bárki betérhet, hogy megossza a többiekkel a poétától származó kedves versét, versszakát vagy verssorát. Emellett lehetőség van arra is, hogy más költőtől, alkotótól mondjanak vagy olvassanak fel az alkalmi előadók olyan írásokat, melyek Radnótiról szólnak.

Czene Zoltán elmondta: az egyetemisták mellett számítanak középiskolás osztályokra, egyetemi oktatókra, színészekre, sőt a város lakosai közül is remélik, hogy sokan ellátogatnak a programra.

Arra az esetre azonban, ha bármikor lankadna a vendégek lelkesedése, Czene Zoltán és SZESZ-es társa, Manga Dániel is felolvasással készül: Radnóti Miklós kötetben megjelent verseiből hallhat majd előadásukban a közönség. A Radnóti-napot az egyetemi színház ötvenperces irodalmi estje zárja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását