2024. április 16. - Csongor

Ki érti ezt?! Ördög Nórinak semmi sem jó!

Ördög Nóra nem boldog. Egy hónappal ezelőtt még minden szép volt: úgy tűnt, megtalálta szerelmét és végre nyugodtan élhetnek együtt. Mára azonban minden megváltozott.
2009. május 4. hétfő 11:50 - HírExtra
Ördög Nóri pár hónappal ezelőtt még napi rendszerességgel tűnt fel a különböző bulvárlapok címlapján. Akkor főként arról cikkeztek vele kapcsolatban, hogy ott akarja hagyni a férjét egy fotós kedvéért. A szerelmi háromszög végül azzal végződött, hogy Nóri bejelentette: el akar válni.

Bár nem költözött egyből újdonsült szerelméhez, úgy tűnt, minden rendbe jött. Esélyt kapott arra az élettől, hogy kiegyensúlyozott és boldog magánélete legyen.

De az események gyökeres fordulatot vettek.

A minap ugyanis Nóri egyik rajongója ezt írta egy bulvárlapnak:

„Feltűnően szétszórt és búskomor a csinos műsorvezető, pedig fotós szerelmével nemrég kezdett új életet”.

Az éles szemű rajongó szerint a csinos műsorvezető már nem a fotóst, Nánási Pált szereti, s talán már szakítottak is.

Az újság természetesen megkereste Nánási Pált is, de ő rögtön elhárította a nyilatkozatot.

„Köszönöm, de nem szeretnék erről nyilatkozni” – közölte röviden.

S bár nem volt túl bő beszédű, nagyon is sok mindent elárult ez a nyilatkozat. Ha ugyanis minden rendben lenne kettejük között, akkor minden bizonnyal áradozott volna a közös életükről vagy legalábbis megnyugtatta volna az értük szorítókat.

Ördög Nóri eddig még nem nyilatkozott, de mindenki nagyon kíváncsi lenne rá, hogy mit mond. Ő az egyetlen ugyanis, aki el tudja oszlatni vagy meg tudja erősíteni a pletykát.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

tojo1947
2009. május 4. 15:08
Egyetértek,azzal a különbséggel, hogy már akkor is csak a p-ja révén kerülhetett a képernyőre.Az sem volt neki való.Médiaringyó.
micimac
2009. május 4. 13:04
Kis hülye picsa, nagyon elszállt magától. A Kölyök klubb volt a neki való.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását