Belföld
Akik szájba rúgják a politikusokat – Új párt a magyar palettán
Seres Mária viharos sikerű népszavazási kezdeményezése csak a kezdet volt. Azóta számtalan népszavazás, ötlet, és blog bejegyzés született a magánember tollából. Ám most olyat tett, mint még senki: fogta magát és párttá alakult.
Seres, a bizalom megtettesítője
Seres Mária magánember, építész négy gyerekkel. Kezdetben senki nem foglalkozott vele. Aztán, amikor úgy tűnt, hogy jelenthet némi minimális veszélyt, akkor elkezdték összekeverni a Zöldpárttal – de ez már a múltté.
Népszavazást kezdeményezett a képviselők költségtérítésének megadóztatásáról, amihez 4 héttel a határidő előtt hiányzott még 80 ezer (120 ezer gyűlt össze). Ekkor nagyfokú kampányba kezdett – ellentétben a képviselőkkel és politológusokkal, akik megkönnyebbülve legyintettek, hisz tudni vélték, hogy ez nem sikerülhet, mivel a magyarok teli vannak politikai apátiával. Végül több mint 400 ezret – összesen kis híján 600 ezret – sikerült az egy hónap alatt összekalapoznia.
Az akciójával bebizonyította, hogy a magyarság képes megmozdulni, ha nagyon akar, és ha valami olyanról van szó, ami már nagyon böki a csőrét, valamint azt is, hogy egyetlen ember is képes lehet csodákra. Aztán kiötlött egy újabb népszavazási kezdeményezést – ne lehessen valaki képviselő és polgármester is egyszerre -, a szocik pedig villámgyorsan összedugták a fejüket, hogy mivel lehetne megúszni a jelenlegi, számukra biztos kudarccal végződő népszavazósdit.
Jelenleg az önadózás a legnépszerűbb alternatíva, de sok más elgondolás is van, hogy mivel lehetne kiváltani a népszavazást, miközben két ismeretlen képviselő kifogásolta azt, így biztos nem lehet az EP választásokkal együtt tartani – amivel több milliárdot spóroltak volna.
Szájkaratéra építve
Seres következő lépése a Civil Mozgalom nevű párt (még nem egészen párt, de ez csak hetek kérdése) megalapítása volt. A kezdeményezés kifejezetten érdekes, ugyanis a CM kizárólag a nagybetűs ellenzéki szerepre épít, legyen bárki is hatalmon. A program és képviselők nélküli párt egyetlen, ám elidegeníthetetlen feladatának érzi, hogy rendet tegyen a magyar belpolitikának nevezett katyvaszban: korrupciót felszámolni, fizetéseket átláthatóvá tenni, átfedéseket szétvagdalni, a bürokráciát csökkenteni és komoly civil szerepvállalást létre hozni.
Az elgondolással nincs is semmi baj, amíg megmarad annak, aminek indul: egy pártoktól független, a politikai tisztaságot hangoztató erőre, amelynek feladata, hogy visszaállítsa a magyar emberek politikába vetett bizalmát és kegyetlenül szájba rúgjon mindenkit, aki mutyizni vagy simlizni próbál belpolitikai körökben. Ha ez lesz, akkor várhatóan mindig meglesz a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százaléka, és sosem lesz kormányon – ellenben tökéletesen be fogja tölteni az eredetileg a médiának szánt őrkutya szerepet. Ehhez program nem, csak pár szimpatikus kritikus és politológus kell, no meg némi reklám.
Szavazatok, azok a fránya szavazatok
Reklám gyanánt – valamint némi fricskát mutatva azért, hogy az EP kampányt szinte mindenki belpolitikai célokra használja fel – indulnak az EP választásokon, azonban a két hét valószínűleg nem lesz elég a 200.000 cédulához, valamint jelöltjük sincsen (hisz Seres maradna itthon). Azonban ez felveti a kérdést, hogy mint most, mint az elkövetkező parlamenti választásokon, kitől fognak szavazókat elszedni. Leginkább senkitől, hisz – mint azt a közvélemény kutatások is kimutatták -, a lakosság nagy része el se menne szavazni, annyira nem érdekli őket ez a kutyakomédia,Seres pedig „programja” szerint főleg őket várja az urnákhoz.
Pár pártember azért biztosan menne, azonban ez főleg a kispártoknak okoz gondot, akiknek minden egyes szavazat számít, hisz a parlamenti küszöb átlépésének a reménye így is elég halovány. A legnagyobb veszélyt ilyen szempontból a Lehet Más a Politika (LMP) számára jelenti, hisz ők is a politika megreformálást tűzték zászlajukra, így tőlük vonzhat el a legtöbb embert. A két párt közti összefogás pedig egyenlőre nem lehetséges, hisz az LMP eddig nem is hallott a CM-ről, a CM „szóvivője” pedig azt mondta, hogy bár ugyanazért a célért harcolnak, de ők gyakorlatban teszik azt, amit az LMP elméletben.
Minden esetre Seresnek reális esélyei vannak a bejutásra, ha ügyesen csinálja, és nem akar világmegváltó szerepben tetszelegni – bár ezt a Political Capital cáfolja, ahogy tette azt a 200 ezer szavazat összegyűjtésének sikerével kapcsolatban is.
Elvégre a politikának mindig is nehezére esett felállítani egy önmagukat ellenőrző, működő testületet, azonban ha egy párt csinálná ezt (és mást nem), úgy simán működhet. bármi is történjen, Seres már beírta magát a közéletbe, javaslata pedig a gyakorlatban is változtatni fog valamennyit a jelenlegi visszás rendszeren.