2024. május 9. - Gergely

Börtön után magasabb a vérnyomás

A börtönből szabaduló fiatal amerikaiknak gyakrabban emelkedik kórosan magasra a vérnyomása, mint azoknak, akik még soha nem kerültek zárkába.
2009. április 28. kedd 10:21 - HírExtra
A magas vérnyomás a modern társadalmakban a leggyakoribb szív- és érrendszeri betegség. Már fiatal felnőttkorban minden harmadik-negyedik embernek kórosan magasra emelkedik a vérnyomása, amely a későbbi koszorúérbetegség egyik legfontosabb kockázati tényezője.

Az Egyesült Államokban a II. világháború után észlelték, hogy a korábban lényegesen ritkább szív- és érbetegségek lettek a felnőttek halálának leggyakoribb okozói. Azóta számos vizsgálatot végeznek számos amerikai államban annak tisztázására, hogyan fejlődnek ki a különböző szívbetegségek, és miképpen lehetne ezeket megelőzni.

1986-ban indult a CARDIA elnevezésű tanulmány, mely azt kívánja kideríteni, hogyan jelennek meg a fiatal emberek körében a koszorúérbetegség rizikófaktorai. A kutatók az önkéntes vizsgálatba az amerikai népesség arányaiban választottak különböző származású és rasszhoz tartozó személyeket.

A tanulmánynak most azokat az eredményeit közölték, melyek bemutatták többszáz, börtönviselt résztvevő a vérnyomásadatait. Meglepő módon a börtönből szabadult 20-34 éves férfiak és nők között csaknem kétszer olyan gyakori volt vagy lett a magas vérnyomás, mint a populáció többi részében.

A kutatók a vizsgálati alanyok a legkorszerűbb, ultrahangos szívvizsgálatát is elvégezték. Ez bizonyította, hogy a vérnyomás-emelkedés a szívizom megvastagodásával is együttjár ebben a csoportban. Az összefüggés akkor is észlelhető volt, ha a statisztikai értékelés során külön figyelembe vették az egyéb kockázati tényezők jelenlétét is, mint a bőrszint vagy az esetleges súlytöbbletet.

A szakemberek megfigyelései alátámasztják azt a néhány éve kiadott tanulmányt, amely szerint a börtönt elhagyó személyek mindjárt a szabadlábra kerülésük utáni első két hétben tizenháromszor nagyobb eséllyel halnak meg, mint az ugyanolyan korú, de szabadlábon élő amerikai állampolgárok.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását