2024. április 19. - Emma

Tudatosan tolta el a kormány a lakástámogatási rendszert?

László Tamás (Fidesz) a fiatalok otthonteremtéséről interpellálta az önkormányzati minisztert hétfőn a parlamentben, ahol a tárca vezetőjének azt rótta fel, hogy egy jól működő rendszert épített le a kormány az elmúlt hét évben tudatosan.
2009. április 27. hétfő 17:05 - HírExtra
Az ellenzéki politikus mondta, hogy az MSZP-SZDSZ Fészekrakó programja igénybevehetetlen, s néhány ezren éltek csak vele.

A program sikere csak a babakötvényhez mérhető, mindkettő a teljes érdektelenségbe fulladt - fogalmazott. Most a lakástámogatási rendszer teljes megszüntetését tervezik - tette hozzá.

Arra volt kíváncsi, hogy a kormány szerint milyen reális lehetőségei vannak egy fiatal pályakezdő párnak, ha gyerekek nevelésére alkalmas lakáshoz szeretne jutni, és a bérlakáshálózat bővítését tervezik-e.

Varga Zoltán (MSZP) önkormányzati miniszter szerint a lakásépítési kedvezményt az Orbán-kormány megörökölte, a támogatás összegét négy év alatt egy fillérrel sem növelte. Azt elismerte, hogy a kamattámogatást az Orbán-kormány vezette be, sokan éltek vele, de olyanok is, akik nem voltak erre rászorultak.

Kifejtette: a hitelállomány 2002-2003-ban robbanásszerű növekedésnek indult, amely vállalhatatlan volt a költségvetésnek.A Fészekrakó-programmal a támogatás célzott rendszere jött létre, azt az elmúlt években 50 ezren vették igénybe.

Szólt arról is, Magyarországon nincs mennyiségi lakáshiány, s a "szocpol támogatási forma" a nemzetközi gyakorlatban nem létezik.A képviselő a választ nem fogadta el, a parlament azonban 207 igen, 155 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását