2024. május 27. - Hella

"Nyugdíjtörvény": jóváhagyva

Jóváhagyta nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba vételét és általános vitára alkalmasnak tartotta azt a parlament gazdasági bizottsága hétfői ülésén.
2010. október 25. hétfő 14:57 - HírExtra
A javaslatot a kormánypártiak mellett a jobbikos képviselők is támogattak, míg az MSZP és az LMP ellene szavazott. A javaslatot önálló képviselői indítványként beterjesztő Selmeczi Gabriella (Fidesz) nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott a bizottsági ülésen elmondta, hogy a törvényjavaslat visszaadja a nyugdíjpénztár-választás szabadságát, lehetővé teszi az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépést, és eltörli a pályakezdők kötelező belépését a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe.

Mint kiemelte, azok, akik már a vegyes rendszerből mentek nyugdíjba, és ezáltal rosszabbul jártak, úgy térhetnek vissza az állami rendszerbe, mint ha ki sem léptek volna.

A kormány támogatja a javaslatot - mondta a kormány képviseletében Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára.

Kovács Tibor (MSZP) kifejtette: a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos konstrukció elfogadhatatlan. A magán-nyugdíjpénztári tagdíjak 14 havi felfüggesztésével kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a benyújtott jogszabály alkotmányellenes, "egyszerű lopásról van szó", ugyanis semmilyen garancia nincs arra, hogy a tagok valaha visszakapják a pénzüket.

Scheiring Gábor (LMP) úgy vélekedett, hogy a "szabadság illúziójával próbálják elvonni a figyelmet a 14 havi einstandolásról". Az átlépés lehetővé tétele szerinte anélkül, hogy megmondanák, ki lesz a kezelő szerv, és milyen rendszerben kezelik majd az átlépők pénzét, "szemfényvesztés". "Mérhetetlenül felelőtlen és igazságtalan adóreformra próbálnak einstandolni, ami a jóléti rendszer erodálásával jár"; a felelőtlen adóversenybe nem kellene belépni - mondta.

Hegedűs Tamás (Jobbik) ismertette: pártja egyetért az iránnyal. Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy további lépésekre volna szükség, mert ezekben a hónapokban veszélyben látják a pénztárakban lévő megtakarításokat. Hangsúlyozta: a magánnyugdíjpénztárakban lévő mintegy 3 ezer milliárd forintos vagyon biztonsága alapvető kérdés. Pősze Lajos (Jobbik) hozzátette: "a magánpénztárak el szoktak tünni", és abban az értelemben tőzsdéznek, hogy kötelezővé tették a portfólióválasztást.

Rogán Antal (Fidesz), a bizottság elnöke az elhangzottakra reagálva egyebek között elmondta: a tagdíjak 14 havi felfüggesztésére alapvetően kétféle kompenzáció volt azokban az országokban, ahol ezt eddig alkalmazták: vagy teljes értékűként ismerték el az adott időszakot az állami nyugdíjrendszerben, vagy több járulékot utaltak át a kasszákba. Mi jobb - kérdezte -, befizetni az egész járulékot az állami rendszerbe, és kevesebb adót fizetni, vagy a járulékfizetés mellett adófizetéssel is finanszírozni a nyugdíjrendszert?

Selmeczi Gabriella szerint van örökölhető elem az állami nyugdíjrendszerben is, mégpedig az özvegyi nyugdíj és az árvaellátás. Azon szabályokat, hogy a magánpénztárakból milyen szabályok szerint fognak járadékot kapni a tagok, a szocialisták nyolc év alatt elfelejtették megalkotni - mondta. Úgy vélekedett, hogy az MSZP nem a magyar állampolgárok érdekeit védi, hanem a vagyonkezelőkét. A pénztárak működési és vagyonkezelési költsége 2009-ben közel 40 milliárd forint volt; a törvény garantálja, mennyit tudnak ilyen címen elszámolni, függetlenül attól, hogyan gazdálkodnak - mondta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását