2024. június 18. - Arnold, Levente

Veszélyes tbc-törzsek elterjedőben

Szaporodnak a veszélyes tuberkulózistörzsek Kínában és a szovjet utódállamokban, Azerbajdzsánban már 22 százalék a hagyományos tbc-kezelésnek ellenálló baktériumtörzsek aránya - állapította meg egy tanulmány.
2009. április 17. péntek 15:21 - HírExtra
A The Lancet című brit orvosi folyóirat legfrissebb számában közölt jelentés szerint a fejlett országokban a gümőkóros fertőzéseknek csak 1 százalékát okozza olyan törzs, mellyel szemben hatástalanok a hagyományos szerek.

Az Egészségügyi Világszervezet szakértői közölték, hogy Kelet-Európában a tuberkulózisos fertőzések 19 százalékát már többféle szerrel szemben rezisztens törzs okozza, kiemelkedően nagy ez az arány Azerbajdzsánban, Moldovában, Észtországban és Lettországban. Kína két tartományában is magas, 7 százalékos a multidrogrezisztens baktériumtörzsek aránya. Ez a délkelet-ázsiai arány kétszerese, míg Latin-Amerikában 3 százalékos, Afrikában pedig 2 százalékos az arány.

Világszerte évente 9 millió új tbc-fertőzést jelentenek, közülük 490 ezret okoznak több szerrel szemben ellenálló törzsek a WHO adatai szerint. A tanulmány szerzői hangsúlyozzák a baktériumtörzsek azonosításának fontosságát, mert csak így lehet felvenni ellenük a küzdelmet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását