2024. március 29. - Auguszta

Szakértők és pártemberek az új kormányban

A hivatalos bejelentés előtt fél nappal kiszivárgott a leendő Bajnai-kormány minisztereinek névsora. A vártnál kevesebb meglepetést tartalmazó lista várhatóan a jövő hét elején válhat valósággá.
2009. április 14. kedd 12:59 - HírExtra
Kedd reggel megvan az új kormány teljesnek mondható listája. A tizenöt személy közül nyolcan már eddig is tagjai voltak a kormánynak.

Érdekes (és egyben elszomorító) tény, hogy a következő kormánynak nem lesz nő tagja. Emellett azonban sok tekintetben lesz vegyes összetételű a Bajnai-kabinet.

A kormányban egyaránt helyet kaptak az ún. külső szakértők, illetve szocialista politikusok. A korösszetételt tekintve is „nagy a szórás”, mert ezúttal több fiatal is bekerült a kormányba.

Akik maradtak

A leendő kormánytagok többsége (a leendő miniszterelnököt is beleértve) már eddig is miniszter volt a Gyurcsány-kormányban.

Bajnai első számú helyettese lesz Kiss Péter, aki a társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli miniszteri pozíciót kapta a kormányban.

A leendő miniszterelnök második számú helyettese pedig Molnár Csaba – jelenlegi közlekedési miniszter – lesz. A jövőben ő fogja vezetni a Miniszterelnöki Hivatalt. A még mindig nagyon fiatal (mindössze 34 éves) miniszter egyre feljebb lép a kormányzati ranglétrán, ráadásul úgy, hogy közben az MSZP-ben is egyre befolyásosabb pozíciókba kerül.

Draskovics Tibor – aki eddig minden MSZP-kormányban miniszter vagy államtitkár volt – sem kell felállnia a miniszteri bársonyszékből. Ez egy kisebbfajta meglepetéssel ér fel, mert Bajnai előzetesen az igazságügyi és rendészeti minisztériumot is azok közé a tárcák közé sorolta, amelyekhez ő akart „kívülről” szakembert hozni.

A kormányban maradt Szekeres Imre honvédelmi, Hiller István oktatási és kulturális, Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési, Székely Tamás egészségügyi és Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter is. Mindannyian – Székely kivételével – az MSZP tagjai, így kormányban maradásuk az MSZP befolyásának biztosítására szolgálnak.

Az új fiúk

Az új kormány legfiatalabb tagja lesz a 29 éves Ficsor Ádám, aki a polgári titkosszolgálatokat fogja irányítani. Ficsor korábban – többek között – Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke volt. Ő is szédületesen gyors politikai pályával büszkélkedhet – már most is.

Az eddig Gyenesei István által irányított Önkormányzati Minisztérium új vezetője egy megbízható pártember, Varga Zoltán, az MSZP békés megyei politikusa lesz.

Várhatóan Herczog László lesz a szociális és munkaügyi miniszter. Herczog több (jobb- és baloldali) kormány alatt dolgozott már különböző minisztériumokban, többször helyettes, illetve szakállamtitkárként is.

A Külügyminisztérium vezetését Balázs Péter, hazánk volt uniós biztosa kaphatta. A leendő Bajnai-kormány korelnökének szakértelmét és hozzáértését mindegyik politikai erő kivétel nélkül elfogadja, neve már többször is felmerült, mint a minisztérium vezetője.

A gazdasági miniszter Vahl Tamás lehet. Ő egy igazi információ-technológiai szakember. Több nagy cégnél is dolgozott már (például az IBM-nél, SAP Hungary-nél és a Siemensnél). Vahl Tamásnak még nincs kormányzati tapasztalata, de – egyes információk szerint – az Orbán-kormány alatt már megpróbálták bevonni a kormányzati politikába, amikor informatikai kormánybiztosi posztot ajánlottak neki. (Ő akkor elfogadta a felkérést, de pár órával a kinevezése előtt végül visszalépett.)

A közlekedési, hírközlési és energiaügyi tárcát Honig Péter kaphatja. Az 57 éves Honig Péter jelenleg a Budapesti Erőmű vezérigazgató-helyettese, de korábban vezette már a Dunaferrt is. Kormányzati tapasztalata is van már, mert két évig az Orbán-kormány alatt dolgozott államtitkárként (a gazdasági tárca helyettes államtitkára volt).

Az új pénzügyminiszter Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója, az egykori Reformszövetség tagja lehet. Jelölésével Bajnai valószínűleg azt szerette volna hangsúlyozni, hogy a Reformszövetség által kidolgozott program mentén képzeli el a gazdasági válság kezelését.

A névsort – megválasztása esetén – Bajnai Gordon fogja felolvasni a Parlamentben, ezáltal válik az hivatalos jelölt-listává. A minisztereket a parlamenti bizottsági meghallgatások után a köztársasági elnök nevezi majd ki, várhatóan a jövő hét folyamán. S ezután, az eskütétellel megkezdődhet a tényleges munka, ami Bajnai Gordon megfogalmazásával „fájni fog mindenkinek”.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását